Aktuális

Október elejére halasztották a beiskolázási támogatások kifizetését

2020. szeptember 10.

Elhalasztotta a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal vezetője a beiskolázási támogatások korábban mára, illetve holnapra meghirdetett kifizetését. A juttatás átadásának új időpontja október 1-je, illetve 2-a.

Ahogy az a korábbi hirdetményben szerepel, a héten, egészen pontosan szeptember 10-én, csütörtökön és szeptember 11-én, pénteken tervezték kifizetni az arra jogosultaknak a beiskolázási támogatást a felsőcsatári önkormányzati hivatalban. Ám mivel a toronyi hivatal egyik dolgozójának néhány nappal ezelőtt pozitív lett a koronavírus tesztje, az önkormányzatnál két hétig szünetel a személyes ügyfélszolgálat. Így a beiskolázási támogatásokat se tudják átadni a szülőknek, emiatt a hivatal vezetője az érintettek türelmét és megértését kéri.

Mint dr. Scheid Eszter jegyző tájékoztatójából kiderül, a kifizetés késik ugyan, de semmiképpen nem marad el. A megítélt támogatás átadásának új időpontja: október 1-je, csütörtök 8-12 óra között, valamint október 2-a, péntek 8-12 óra között. A támogatás kifizetésének helyszíne: felsőcsatári önkormányzati hivatal, Felsőcsatár, Petőfi Sándor utca 74.

Kérik továbbá, hogy a kifizetés új időpontjáról tájékoztassák azokat is, akikről feltételezhető, hogy nem használják az online felületeket.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!