Aktuális

Már két halasztott mérkőzése van a Felsőcsatár csapatának

2020. október 7.

A pálya használhatatlansága miatt nem tudták lejátszani a mérkőzésüket a csapatok vasárnap Felsőcsatáron a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában, ahol az idény nyolcadik fordulóját bonyolították le.

Az eső áztatta talaj nem volt alkalmas arra, hogy azon meccset játszanak, így elhalasztották a Felsőcsatári KSK-Táplán SE összecsapást. A mérkőzést későbbi időpontban rendezik meg.

A most futó bajnokságban ezzel már két elhalasztott mérkőzése van a Felsőcsatár együttesének. Az augusztus 16-ára meghirdetett első fordulóban – ugyancsak a pálya használhatatlansága miatt – szintén elmaradt a Felsőcsatári KSK-Viszák KSK mérkőzés, ezt a megyei labdarúgó szövetség hozzájárulásával az őszi idény befejezése után, egészen pontosan november 15-én, vasárnap délután fél 2 órai kezdettel pótolják a csapatok.

Nyolc forduló után egyébként a Felsőcsatár – hat mérkőzéssel a háta mögött – az előkelő hatodik helyen szerepel a tabellán. A kilencedik fordulóban, október 10-én, szombaton délután 3 órakor Bajánsenyén vendégeskedik a csapat. A következő ellenfél jelenleg a kilencedik. Nyolc meccset játszottak, háromszor nyertek, ötször kikaptak. Jól jönne az elmúlt hetekben jó formát mutató Felsőcsatárnak, ha sikerülne pontot, pontokat szereznie.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!