Aktuális

Noel állami támogatást kap, a kupakgyűjtés folytatódik

2021. június 18.

Hat kisgyermek, köztük a pusztacsói Horváth Noel is megkapja a gyógykezelésére a több mint 700 millió forintos állami támogatást – jelentette be közösségi oldalán Kásler Miklós.

Az emberi erőforrások minisztere ezt azután közölte, hogy kiderült: újabb hat SMA-beteg kisgyermek Zolgensma-kezelését támogatja a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. “Eszter, Csaba, Anna, Noel, Dzsamila és Anna számára ezzel ingyen elérhetővé válik a reményt adó készítmény” – írta meg a miniszter a Facebook oldalán, ami azóta bekerült a magyarországi hírforgalomba.

A pusztacsói Horváth Noel gyógykezelésére az év elején indult közösségi gyűjtés, amibe a felsőcsatári tűzoltók is bekapcsolódtak. Alumínium italos dobozokat és kupakokat kezdtek gyűjteni a tűzoltó szerház mellett erre a célra kialakított gyűjtőhelyen.

A Noel gyógykezelésének állami támogatásáról szóló hírek megjelenése után Biroczki Zoltán, a Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnoka elmondta, a gyűjtést egyelőre nem függesztik fel. Sörös dobozokat a jövő hét végéig, azaz június 25-éig lehet elhelyezni a gyűjtőhelyen, a kupakokat pedig július végéig adhatják le a felsőcsatáriak. Az összegyűlt sörös dobozokat a jövő hét végén, a kupakokat pedig július végén szállítják majd el Pusztacsóba.

Noel szülei mindenesetre – érthetően – megkönnyebbültek hír hallatán. A közösségi oldalukon így írnak: „Megvan, megcsináltuk!!!! Boldogság, öröm, megkönnyebbülés, köszönet, hála….” .

Fotó: facebook.com/Győzzük le az SMA-t, állítsuk talpra Noelt

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!