Aktuális

A bajnokságban megtorpant, a kupában menetel a Felsőcsatár

2021. szeptember 9.

Két, sikeresen vett akadályon van túl a Pinkavölgye-Felsőcsatár KSK a Labdarúgó Magyar Kupa Halmosi Zoltánról elnevezett Vas megyei kupasorozatában, így a csapat a harmadik fordulóba jutott, ahol szeptember 15-én, szerdán hazai pályán a Csákánydoroszló együttese ellen harcolhatja ki a legjobb tizenkettő közé jutást.

Lendületesen kezdte a bajnoki idényt a Felsőcsatár csapata, két győzelmet könyvelhetett el az első két fordulóban, így az első helyről várta a Szentpéterfa elleni ominózus mérkőzést, ami végül félbeszakadt. Mindez – a három kiállítással és az azzal együtt járó eltiltásokkal, továbbá a sérülésekkel – valamelyest visszavetette a gárda kezdeti lendületét, ami megmutatkozott a legutóbbi, negyedik fordulóban a Rumtól elszenvedett vereségben is.

Hasonló lendülettel vette a csapat az akadályokat a megyei kupasorozatban is. Az első fordulóban – parádés játékkal – idegenben 9-2-re verte az alsóbb osztályú Berki FC együttesét. A kilenc gólból Orbán János és Pehr Gergő három-három, Schmalzl Gábor kettő, míg Horváth Levente egy találattal vette ki a részét. A második fordulóban az ugyancsak harmadosztályú Cáki SE otthonába látogatott a Felsőcsatár, ahol 5-3 arányban múlta felül az ellenfelét. Cákon Szabó Dávid három, míg Magyaros Milán két gólt szerzett.

A harmadik fordulót Felsőcsatáron játsszák, az azonos osztályban szereplő Csákánydoroszló lesz a kupaellenfél szeptember 15-én, szerdán délután fél 5-kor. Felsőcsatári szempontból nem lesz könnyű mérkőzés, ugyanis az őszre megerősödött ellenfél – három győztes meccsel a háta mögött – jelenleg a Rummal holtversenyben vezeti a csoport tabelláját. Ugyanakkor jó esély van arra, hogy tovább meneteljen a kupában a Felsőcsatár – győzelme esetén bejuthat a legjobb tizenkét vasi kupacsapat közé. Ez azért nagyon szép teljesítmény lenne…

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!