Aktuális

Beszámolt a munkájáról a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat

2021. november 25.

A választott testületnek az elmúlt egy évben végzett munkájáról és a pénzügyi gazdálkodásáról tartott beszámolót a Felsőcsatári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat a kultúrházba meghirdetett kedd esti közmeghallgatáson. A járványügyi helyzet miatt a résztvevők számára kötelező volt a teremben a szájmaszk használata.

Sallérné Polyák Anna önkormányzati elnök beszámolóját az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

“Szeretettel köszöntöm Önöket, kérem, hallgassák meg a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat ez évi beszámolóját!

Horvát Nemzetiségi Önkormányzatunk elsődleges célja a horvát nyelv, a kultúra, a hagyományok és szokások megőrzése, ápolása, valamint a horvát identitás erősítése. Ehhez nagy segítséget nyújtanak nekünk a községben működő kulturális csoportok, civil szervezetek, intézmények. A járványhelyzet miatt a tavalyi és idei évben sajnos több hagyományos rendezvényt nem tudtunk megszervezni, megtartani. Ennek ellenére úgy érzem, tartalmas év áll mögöttünk.

Január elején a községi önkormányzattal közösen adománygyűjtést szerveztünk a horvátországi földrengés károsultjainak megsegítésére. Itt szeretném megköszönni minden felsőcsatárinak az önzetlen segítséget, rengeteg adomány gyűlt össze.

Csatlakoztunk a „Gyermekek a gyermekekért” akcióhoz, melybe bevontuk a helyi óvoda és általános iskola nebulóit. Ekkor a horvátországi földrengés sújtotta területeken élő (Sisak, Petrinja, Glina) gyermekek számára gyűjtöttünk játékokat, írószereket, édességet.

Az Országos Horvát Önkormányzat minden évben más, horvátok lakta vidéken szervezi meg a CroTour kerékpár túrát, az idén Gradistye volt a házigazda, így hozzánk is ellátogattak a zalai, baranyai, bácskai horvát túrázok. A kultúrházban láttuk vendégül őket.

Évente egy alkalommal szervezünk kirándulást horvát nyelvterületre, hogy a helyiek megismerjék az adott hely természeti szépségeit, kulturális értékeit. Az idén Sopronban és Kópházán jártunk. Az autóbusz költségeit önkormányzatunk állta.

Nagy öröm számunkra, hogy a Rozmaring énekkar új tagokkal bővült, így több népviseletre van szükség. A népviseleti ruhák varratását a horvát önkormányzat finanszírozza. A kórus fellépett a Mesteriben megrendezésre kerülő horvát napon, melynek az útiköltségét támogattunk.

Az idén Felsőcsatár adott otthont a Pinkamenti Egyházi Kórustalálkozónak, melyen a környező települések nemzetiségi kórusai mutatkoztak be. Jó házigazdaként vendégül láttuk a szereplőket.

Először látogattak el hozzánk horvátországi irodalmárok, megismerkedtek kis falunk értékeivel, szépségével, hírét vitték az anyaországba.

Elkészült településünk arculatfilmje „Gornji Četar lipo selo“ címmel. A filmbemutató a szentpéterfai Koprive tamburazenekar koncertjével kezdődött, majd megtekintettük az alkotást. Kellemes hangulatú este volt. Méltán lehetünk büszkék erre a kétnyelvű filmre, mely minden évszakban megmutatja gyönyörű környezetünket. A film mindenki számára elérhető a YouTubon.

Az idősek világnapja alkalmából köszöntöttük a Felsőcsatári Nyugdíjas Klub tagjait, és egy szerény ajándékkal kedveskedtünk nekik.

Rendszeresen támogatjuk a helyi intézményeket (óvoda, általános iskola), jó a kapcsolatunk, mindig számíthatunk egymás segítségére. Iskolakezdési támogatást nyújtottunk minden helyi horvát nemzetiségi nyelvet tanuló diáknak. Támogattuk iskolás gyermekeink részvételét különböző rendezvényeken, kirándulásokon.

Megemlékezést tartottunk Vukovár elestének 30. évfordulója alkalmából.

Szeretnénk újra elindítani a tamburaoktatást, ezért összegyűjtöttük a meglévő hangszereket, melyek javításra szorulnak. Új hangszerek vásárlása is tervben van még az idei évben.

Készül a jövő évi falinaptár, melyet minden háztartásba eljuttatunk. A naptárt a helyi kulturális csoportokról és természeti szépségeinkről készült fotók díszítik.

35 példányban fizetjük elő a Hrvatski Glasnik hetilapot és 20 db Hrvatski kalendart vásároltunk.

A hétvégén kerül megrendezésre a hagyományos adventi koncert, melyre mindenkit szeretettel várunk.

December 5-én Mikulás-váró ünnepségre várjuk a gyermekeket a templom előtti térre.

Nemzetiségi Önkormányzatunk költségvetése több tételből áll:

  • Működési támogatás:             1. 040.000 Ft
  • Feladatalapú támogatás:        2. 036.000 Ft
  • Pályázatok:

Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. – Miniszterelnökség

Nemzetiségi iroda, próbaterem felújítása (ablakcsere, festés) – 1.000.000 Ft

Út menti keresztek felújítása (a hegyre vezető út melletti kereszt) – 650.000 Ft + 50.000 Ft

Vas Megyei Horvát Nemzetiségi Önkormányzat – 300.000 Ft

Most benyújtott pályázat: Nemzetiségi tanterem kialakítása, felújítása – 2.000.000 Ft

(A tavalyi évben a járványhelyzet miatt elmaradt a közmeghallgatás. Engedjék meg, hogy felsoroljam, milyen eszközbeszerzései voltak a Horvát Nemzetiségi Önkormányzatnak. Vásároltunk a falu részére egy fűnyírót, ózongenerátort, netbook-ot, nyomtatót.)

Beszámolóm végén köszönetet szeretnék mondani a sikeres együttműködésért a polgármester asszonynak, a települési önkormányzat tagjainak, az iskolának és óvodának, az egyháznak, a civil szervezeteknek.

Külön köszönöm dr. Gombosné dr. Scheid Eszter jegyző, Székely Tímea aljegyző és Mészáros-Lőrincz Gabriella pénzügyi előadó munkáját.

És végül, de nem utolsó sorban köszönöm képviselőtársaim Konczér Katalin, Pezenhoffer Veronika, Pezenhoffer Rózsa, Cseri Tivadar segítségét és munkáját.

Természetesen köszönet jár mindazoknak, akik részt vesznek rendezvényeinken, és tevékenyen, aktívan bekapcsolódnak a falu közösségi életébe.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!”

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!