Egyház

Plébánia

Felsőcsatár a Jáki Esperesi Kerülethez, a Szentpéterfai Plébániához tartozó fília.

A heti miserend: csütörtök este 18.00 (télen 17.00), vasárnap délelőtt 8.45 óra.

Jáki Esperesi Kerület

Plébánia:

Szentpéterfa, Március 15. tér 1.

Plébános:

Várhelyi Tamás

Telefon: +36/94/321426

Mobil: +36/30/3062271

E-mail: plebania@szentpeterfa.hu

Ellátja még:

 

A felsőcsatári búcsú napja

Felsőcsatár templomának első írásos említése egy 1284-ből származó oklevélben maradt fenn. Templomának címe (latinul: titulus ecclesiae) ekkor Szent Péter apostol volt. Ez azt jelenti, hogy felépítését követően, az istentiszteletekre való átadásakor róla nevezték el, vagy az ő fő pártfogásába ajánlották a templomot és az oda betérőket.

A török kor után azonban már Szent Miklós püspököt választották védőszentjükül a csatáriak.

Az 1697. évi hivatalos egyházi látogatás (latinul: canonica visitatio) jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a templomnak a főoltáron kívül van még két másik oltára is, de azoknak csak az asztala van meg. Szily János, Szombathely első püspöke 1779. augusztus 17-én látogatta meg a nagy-nardai plébániát, s az annak leányegyházaként működő felsőcsatári templomot is, melyről többek között azt írja, hogy körülbelül 700 fő befogadására alkalmas, két mellékoltára van, de csak az egyik van felszentelve a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére, melyet 1778-ban állíttatott Gróf Batthyány József bíboros, hercegprímás, esztergomi érsek, mint a csatári kegyúri család tagja. Bőle András megyés püspök 1836. június 28-án járt Csatáron, amikor nagyjából ugyanazt állapíthatta meg, mint elődje pár évtizeddel korábban.

Ez a templom 1848-ban leégett, majd valószínűleg az 1852-ben történt újjáépítését követően helyreállították két mellékoltárát is. Egyiket – a korábbi Fájdalmas Szűzanya oltárt –az éppen akkoriban (1854. december 8-án) engedélyezett ünnep, a Szeplőtelenül fogantatott Szűz Mária, a másikat pedig Szent István király tiszteletére.

Első királyunknak a csatári templomban található festménye Anton Hansmann (1821-1870) kölni születésű német portré- és miniatűr-festő műve 1865-ből, és valószínűleg a Batthyány család készíttette vagy vásárolta.

Bár a templom fővédőszentje továbbra is Szent Miklós püspök maradt, feltételezhetően az 1850/60-as években vezették be azt a gyakorlatot, miszerint a falu búcsúnapját augusztus 20-án, Szent István király ünnepén tartják.

Ez a nap valójában nem Szent István király halálának az évfordulója, hiszen az augusztus 15-én van, hanem az ereklyéi felemelésének 1083-ban történt időpontja.

Ezt először az 1092-ben tartott szabolcsi zsinat tette munkaszüneti nappá, majd az 1625-ös országgyűlés katolikus rendjei kérték a pápát, hogy rendelje el Szent István király ünnepének az egész világon való megtartását. Ezt XI. Ince pápa engedélyezte 1683-ban, de mivel négy év múlva augusztus 20-a Szent Bernát ünnepévé lett, a világegyházban szeptember 2-ára tették át, ahonnan 1969-ben került augusztus 16-ára. Magyarországon azonban megmaradt mindig augusztus 20-án.

Ennek okait abban is kereshetjük, hogy Szent Miklós december 6-ai ünnepe vagy az azt követő vasárnap már mindig az Advent idejére esett, ami böjti időszaknak számított, s akkor már mindennemű hangos ünnepély vagy mulatozás tiltott volt. És mindennek a téli időjárás sem kedvezett volna, így több helyen is gyakorlattá vált, hogy a téli időszakra eső templombúcsú teljesen háttérbe szorult, s helyette a másik három évszak idején ünnepelt szentet, vagy hittitkot választottak, akit „kellőképpen” meg is tudtak ünnepelni… Ezt a püspökök általában hallgatólagosan jóváhagyták, és bizonyos feltételek mellett búcsút (= halál utáni „ideigtartó” büntetések elengedése) engedélyeztek azoknak, akik például a mi templomunkban található Szent István-oltárnál bemutatott szentmisén részt vettek.

Ez mára gyakorlatilag teljesen elveszítette a jelentőségét, illetve leegyszerűsödött arra, hogy azt valljuk, hogy az ezen a napon, a védőszent – Szent István király – tiszteletére végzett imádságok segítenek bennünket a teljes megtérésben és a megigazulás elnyerésében.

Inzsöl Richárd

káplán

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!