Aktuális

Múltunk a kövekben – Pődör György ásványszakértő előadása Felsőcsatáron

2015. szeptember 1.

A Vas-hegy csoport ásványairól, illetve az ország egyetlen egykori talkumbányájáról tart vetített képes előadást, valamint bemutatót a helyi kőzetekről Felsőcsatáron, a kultúrház klubjában Pődör György ásványgyűjtő szeptember 11-én, pénteken este 6 órakor.

A csatári kő messze földön ismert, az egykori felsőcsatári talkumbányáról ugyancsak sokan tudnak az országban. De mitől különleges a csatári kő és mi is valójában az a talkum? S ha már sorakoztatjuk a kérdéseket, íme egy újabb: mit mutatnak meg nekünk, ma élőknek a múltunkból a kövek, az ásványok?

Pődör György az egyik legismertebb hazai ásványgyűjtő. Különleges múzeuma is van Vasszécsenyben, erről itt tudhat meg még többet. Róla még azt kell tudni, hogy Vasszilvágyon született, 67 éves, hivatását, foglalkozását és sokféle elfoglaltságát tekintve pedig mérnök-tanár, szakmérnök, múzeumvezető, költő, szakíró.

pődör1

Ásványgyűjtői tevékenységéről az alábbiakat találtuk az interneten:

“Az ásványok és kőzetek iránti elkötelezettsége gyermekkora óta meghatározta életét. Gyűjteményének egy része az általa kialakított vasszécsenyi ásványmúzeumban került elhelyezésre. Indulásakor tagja volt a Magyar Minerofil Társaságnak, később létrehozta és azóta is irányítja a vasi Koch Sándor Ásványbarát Kört. A Kőszegi hegység és a Vas-hegy csoport ásványairól készített publikációi, illetve egyéb ásványtani cikkei a régió folyóirataiban, újságjaiban jelentek meg.” Életútjáról és publikációiról itt olvashat.

Pődör György lesz tehát a felsőcsatári kultúrház vendége szeptember 11-én, pénteken este 6 órakor. Vetített képes előadását kiegészítendő bemutat néhány bányatörténeti eszközt is, valamint a Vas-hegyi ásványokból rögtönzött tárlattal várja az érdeklődőket.

Mivel a felsőcsatári talkról, illetve a talkumbányáról is szó lesz, bizonyára olyanok is eljönnek a programra, akik egykor ott dolgoztak vagy egyéb kapcsolatuk volt az üzemmel. Ha Ön is szívesen részt vesz az egy órás előadáson, ossza meg ezt a hírt az ismerőseivel.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!