Aktuális

Közmeghallgatást tartott a települési és a nemzetiségi önkormányzat

2019. október 2.

Szerény érdeklődés közepette tartotta meg közmeghallgatását kedden Felsőcsatáron, a kultúrházban a települési és a horvát nemzetiségi önkormányzat. Az idei, illetve az elmúlt öt éves ciklus munkája volt napirenden.

Kratochvill Attila polgármester köszöntötte a megjelenteket és a még hivatalban lévő képviselő-testület tagjait, majd Pezenhoffer Antalné, a horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke ismertette a testület öt éven át tartó tevékenységét, gazdálkodását. (Erre a későbbiekben részletesen visszatérünk.)

A továbbiakban Kratochvill Attila beszélt a települési önkormányzat idei munkájáról, a mondandóját kivetített diaképek illusztrálták. Ezeket itt lehet megtekinteni.

2019 BESZÁMOLÓ-közmeghallgatásra Felsőcsatár

A leköszönő polgármester – Kratochvill Attila nem indul az október 13-ai önkormányzati választáson – először az önkormányzat költségvetését ismertette. Az idén 77 millió forintból gazdálkodhat a falu, ebből 46 millió forint az állami támogatás, a helyi adóbevételek nem érik el a 9 millió forintot. A kiadási oldalon a legnagyobb tétel az óvoda működtetése, erre csaknem 20 millió forintot költ az önkormányzat. A helyi civil szervezetek támogatására az idén 1 millió 200 ezer forintot irányoztak elő. Mivel a Četarska Mladina Kulturális Egyesület a szüreti felvonulás megszervezésére kért 250 ezer forintot, ám a rendezvény nem valósult meg, a pénzt visszatartják.

A nyertes, az elbírálásra váró és a nem nyertes pályázatokkal folytatta a beszámolóját a polgármester. Az előbbiek között van a volt játszótér helyén kialakított szabadidős sportpark, ami teljes egészében megvalósult, a kerékpáros pihenőhely, ami készülőben van, továbbá az augusztusi tűzoltó jubileum és a hozzá kapcsolódó búcsúi rendezvény, aminek a megszervezéséhez és lebonyolításához szintén kapott pályázati pénzt az önkormányzat. Az idei szociális tűzifa támogatás is a nyertes pályázatok közé illeszkedik.

A Néphadsereg utca felújítására viszont nem nyert pénzt a helyhatóság, a pályázat egyelőre tartalék listán szerepel. A Magyar Falu Programban pályáztak a kultúrház külső felújítására, ám ezt is tartalék listára tették. Az Arany János utca egyes részeinek felújítására is kértek támogatást, erről a pályázatról novemberben várható döntés. Ugyanígy elbírálásra vár a közterületek karbantartásához igényelt eszközök beszerzésére vonatkozó pályázat, valamint egyes hegyi utak felújítására kért 10 millió forintos összeg.

Külön fejezetben beszélt a polgármester az óvoda átszervezéséről és a szociális juttatásokról, ezekre később visszatérünk. Most csak annyit: szeptember 1-jétől Kovacsics Györgyné személyében új vezetője van az óvodának. Az idei történések között említette meg a település vezetője a többi között a lomtalanítás megszervezését, az út- és árokkarbantartásokat, az irattári selejtezést, az optikai kábel telepítést és egyes útszakaszok önkormányzati tulajdonba adását.

Kratochvill Attila végül a több mint 12 évig tartó polgármesteri időszára visszatekintve egy olyan táblázatot vetített, ami részletesen megmutatja, milyen fejlesztések történtek a faluban 2007 és 2019 között. Ezen idő alatt több mint 235 millió forint pályázati pénz érkezett Felsőcsatárra, amihez 50,5 millió forint saját erőt tett hozzá az önkormányzat.

A leköszönő polgármester név szerint is megköszönte az irányítása alatt dolgozó képviselő-testületi tagok, önkormányzati és hivatali alkalmazottak, továbbá mindazok munkáját, akik a segítségére voltak és támogatták ebben a sikeresnek mondható időszakban, ami ezzel a közmeghallgatással lényegében lezárult.

A közmeghallgatás további részében pár kérdés hangzott el, majd Horváth Eszter jegyző hívta fel a jelen lévők figyelmét az október 13-ai választás néhány technikai részletére.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!