Aktuális

Az idén is szeretnék megtartani a lovas hűségtúrát

2020. április 21.

Június utolsó hétvégéje – 27-e és 28-a – lenne az idei lovas hűségtúra időpontja – olvasható a szervező Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület honlapján. Hogy a szokott módon megtartható-e a program, az még kérdéses.

Különös aktualitást adhat az idei lovas hűségtúrának két kerek évforduló. Egyrészt száz éve született meg a trianoni békediktátum, másrészt az idei lenne a tizedik alkalom, amikor a Klapka György Lovas Polgárőr és Hagyományőrző Egyesület szervezésében az emlékezők sorra járják a hűség falvait, köztük Felsőcsatárt.

A koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet jelenleg bizonytalanná teszi az esemény megszervezését, bár az egyesület honlapján azt írják: minden lovast, kerékpárost, gyalogost szeretettel várnak a programra, aminek az időpontja június utolsó hétvégéje.

Az érdeklődők a +36/20/7703955-ös telefonszámon és a skpt@freemail.hu e-mail címen jelentkezhetnek. A lovastúra fővédnöke továbbra is dr. Hende Csaba, az Országgyűlés alelnöke, a térség országgyűlési képviselője.

További részleteket itt lehet olvasni.

Borítóképünk 2016-ban készült a túrázók felsőcsatári felvonulásán.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!