Szabadtéri szentmisével ünnepelték a hegyi kápolna búcsúját
Megtartották a szentmisét hétfőn délelőtt a felsőcsatári szőlőhegyen több mint háromszáz éve épült Mária-kápolnánál. A hívek az idén – a koronavírus járványra tekintettel – szabadtéren, egymástól távolságot tartva ünnepelték a kápolna búcsúját.
Tavaly volt háromszáz éves a felsőcsatári szőlőhegyen lévő Mária-kápolna, ami – ahogy Inzsöl Richárd káplán is fogalmazott – azt jelenti, hogy három évszázadnál is régebbre nyúlik vissza az a hagyomány, hogy a helybeli és a környékbeli hívek istentiszteletre, imádságra gyűlnek itt össze az úgynevezett keresztjáró napok – az Urunk mennybemenetelét megelőző három napot hívják így – alkalmával. És ez a szokás soha nem szakadt meg, még akkor sem, amikor a határzár miatt csak komoly nehézségek árán lehetett misét tartani a hegyen.
És nem szakadt meg a hagyomány az idén sem, bár a koronavírus járvány miatt hozott intézkedések sokáig kérdésessé tették, hogy meg lehet-e tartani a szentmisét. Meg lehetett. Betartva természetesen a még mindig érvényben lévő közegészségügyi előírásokat.
A szertartás persze azért így is kissé rendhagyó volt. Abban a tekintetben mindenképpen, hogy nem a kápolnában, hanem szabadtéren mutatták be a szentmisét, s azért is, mert az idei évben nem “vendég pap” celebrálta, ahogy az az utóbbi években lenni szokott, hanem Várhelyi Tamás szentpéterfai plébános és Inzsöl Richárd káplán. A hívek közül sokan szájmaszkot viseltek, aki tehette, tartotta az előírt távolságot, s még sorolhatnánk.
Rendhagyó volt Inzsöl Richárd szentbeszéde is, aki elsőként annak az örömének adott hangot, hogy két hónap elteltével végre újra jelen lehettek a hívek a szertartáson. Aztán – mint fogalmazott – beszélhetett volna a búcsúi hagyomány eredetéről és történetéről, ehelyett azonban a járvány során szerzett tapasztalatait osztotta meg a jelenlévőkkel. Mert sokmindenre megtanított minket ez az elmúlt két hónap – indokolta a választást -, amit érdemes továbbgondolnunk és beillesztenünk a későbbi életünkbe. Vallásos értelemben is.
Először is arra világított rá, hogy több idő jutott együtt lenni az Istennel, imádságban és más módon “társalogni” a Teremtővel. És ezt nem csak ő maga érezte, tapasztalta így, hanem számos hívő is beszámolt erről az új élményről. A második tapasztalás, hogy több idő jutott a családra, a családtagok minőségi együttlétére, ami bár konfliktusokat is okozhatott, de ezeket megértéssel lehetett kezelni. Nagy élményt adott a természet újbóli felfedezése is. Az elzártság idején az Isten teremtette környezetünkben sok olyasmit is élményként éltünk meg, ami mellett máskor könnyedén elmentünk. Negyedszer: az addigi túlpörgés után volt végre idő a lelassulásra, amire a testnek és a léleknek egyaránt nagy-nagy szüksége volt már. És ötödik tanulságként említette az atya, hogy nyilván mindenki felfedezett valami újdonságot, kitalált valami újat, legyen szó főzésről, barkácsolásról vagy bármi más egyszerű dologról a hétköznapjainkban.
Mindezen tanulságok szolgálják a lelki életünk megújulását – buzdított a lelkipásztor -, s ha tehetjük, ültessük át ezeket a tapasztalatokat a mindennapi életünkbe a járvány elmúltával is. Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra! – szólított fel az atya mindenkit a beszéde végén.
A szentmise szövegét ezúttal is horvát és magyar nyelven felváltva mondták.
A szertartás végén a szokott módon megáldották a határt, a szőlőt, kérve a Teremtőt, hogy adja meg a bő termést, amiért a gazdák megdolgoznak.
A szentmisén készült felvételeket itt lehet megnézni a képgalériában.
