Aktuális

Jövő januártól tilos az avar és a kerti hulladék elégetése

2020. június 16.

Törvényt alkotott múlt hét szerdáján az Országgyűlés arról, hogy 2021. január 1-jétől országszerte tilos lesz az avar és a kerti hulladékok elégetése. Ezzel együtt hatályát veszti az önkormányzatok ezzel kapcsolatos minden korábbi rendelkezése.

Az agrárminiszter által benyújtott törvénymódosítás célja az indoklás szerint a levegő minőségének javítása, ezáltal a lakosság egészségének védelme.

A törvény indoklásában emlékeztettek arra, hogy a levegő nem megfelelő minősége miatt uniós kötelezettségszegési eljárás van folyamatban Magyarország ellen. A levegőminőség alakulásában pedig a lakossági fűtés mellett kiemelt szerepe van az avar és a kerti hulladék égetésének.

Jövő év január 1-jétől törlik azt a rendelkezést, aminek alapján az önkormányzatok rendeletben szabályozhatták az avarégetést, így az egész országban általánossá válik a tilalom a levegő védelméről szóló kormányrendelet alapján.

Arról egyelőre nem ismert rendelkezés, hogy a kertekben összegyűlt avart és egyéb kerti hulladékot milyen módon gyűjtik össze, illetve szállítják majd el. Mert aligha életszerű, hogy ezt valamilyen módon ne szabályoznák az önkormányzatok, ahogy azt számos országban teszik. Például a komposztálás elősegítésével. Megelőzve egyszersmind azt, hogy az ilyen jellegű hulladék a kályhákban végezze…

Borítóképünk illusztráció, forrás: www.ezermester.hu.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!