Aktuális

A felsőcsatári tűzoltók is gyűjtenek Noel gyógykezelésére

2021. április 15.

Műanyag kupakok és alumínium italos dobozok gyűjtésével a Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltó Testület is csatlakozott ahhoz a kiterjedt kampányhoz, amelynek során 730 millió forintot szeretnének összegyűjteni egy nemescsói kisfiú, Horváth Noel gyógykezelésének a költségeire. A gyűjtés április 19-én, hétfőn veszi kezdetét Felsőcsatáron.

Kiterjedt gyűjtés kezdődött nemrég – elsősorban a közösségi oldalakon – egy nemescsói kisfiú, Horváth Noel gyógykezelésnek a támogatására. A kisfiú gerincvelő-eredetű izomsorvadásban, úgynevezett SMA-ban szenved, ami miatt megakadt a mozgásfejlődésben. Noel családja kizárólag a több mint 700 millió forintba kerülő Zolgensmában látja az esélyt arra, hogy a fiúk egyszer teljes értékű életet élhessen.

Noel első körben az állam által is biztosított Spinraza-kezelést kapja meg, ezzel az állapotát szinten lehet tartani. „Hosszú távon azonban úgy érezzük, csak a Zolgensma jelentheti a megoldást. Követjük azoknak a gyerekeknek a fejlődését, akik már megkapták, tényleg fantasztikus” – mondta el a Blikknek az anyuka, aki hozzátette: Noel lába nagyon gyenge, kúszni-mászni nem képes. A felülés még csak-csak sikerült neki, ám egy ideje már azzal sem próbálkozik. A szülei rendszeresen hordják fejlesztésekre, hogy ne épüljenek le teljesen az izmai.

A közösségi oldalakon ezzel a felhívással lehet a legtöbbször találkozni

Az állapotán véglegesen javító Zolgensma-kezelés 730 millió forintos költségét a család adományokból szeretné összegyűjteni. Ehhez csatlakozott számos település, köztük Felsőcsatár önkéntes tűzoltó közössége, különös tekintettel arra, hogy a kisfiú édesapja ugyancsak önkéntes tűzoltó.

A felsőcsatáriak egy felhívást intéztek a település lakosságához, amiben azt kérik, hogy műanyag kupakok és alumínium italos dobozok gyűjtésével járuljanak hozzá az akcióhoz. Április 19-étől, hétfőtől gyűjtőhelyet alakítanak ki a tűzoltó szerház melletti parkolóban, ide várják a kupakokat és az alumínium dobozokat. Kérik, hogy ez utóbbiakat összenyomva, zsákban vagy műanyag táskában helyezzék el a tárolóban. Az egyesület előre is köszöni mindenkinek a támogatását.

Aki pénzadománnyal szeretne segíteni Noelnek, annak mutatjuk a számlaszámot:

Az alapítvány neve: Győzzük le az SMA-t, állítsuk talpra Noelt! Számlaszám: 11747006-27260104-00000000

Jó hír, hogy talán Noel lesz az utolsó magyar kisgyerek, akinek az érdekében közösségi gyűjtést kell szervezni. Ugyanis – ahogy szintén a Blikk írja – a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől olyan információt kaptak: már folynak a tárgyalások arról, hogy itthon is ingyenesen megkaphassák a gyógyszert az olyan, segítségre váró gyerekek, mint például Noel.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!