Félszáznál több új könyv érkezett a felsőcsatári könyvtárba

Újabb könyvcsomag érkezett a felsőcsatári könyvtárba a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárból. A községi könyvtár szolgáltató központja ezúttal ötvenhat kötettel gazdagította a helyi állományt.
Március után immár másodszor érkeztek új könyvek Felsőcsatárra, így az idén száznál is több új kötet közül válogathatnak a könyvtárba járó felnőttek és gyermekek. A legfrissebb kiadványok, amelyekről hamarosan részletesebb és bővebb ismertetőt is adunk, tegnaptól már ott sorakoznak a polcokon. A keddi könyvtárnapon betérő olvasók ezekből is válogattak, és elégedetten nyugtázták, hogy egyre inkább érdemes bemenni a könyvtárba.
A könyvtárban a nyitva tartás alatt, keddenként délután kettő és öt, péntekenként pedig délután három és hat óra között várják az olvasókat.