Eseménydús év a nemzetiségi önkormányzat és az együttesek mögött
A Felsőcsatári Horvát Nemzetiségi Önkormányzat is tartott beszámolót a legutóbbi közmeghallgatáson. Pezenhoffer Antalné elnök szavaiból kiderült: eseménydús év van az önkormányzat és a nemzetiségi együttesek mögött.
A 2014-es választásokon négyen kaptak bizalmat a testületbe: Sallér József, Cseri Tivadar, Glavanits Viktória és Pezenhoffer Antalné. Sallér József betegsége és tragikus halála miatt jelenleg hárman viszik az ügyeket.
Az alábbiakban szó szerint közöljük az elnök szavait:
“Nagy örömmel készültünk az elkészült dvd-nek a bemutatójára, ami Felsőcsatár egyedülálló szép hagyományáról, a farsangi rozmaringolásról szól. Január 17-én a film vetítésével, gazdag kultúrműsorral zajlott le ez a sikeres rendezvény, amit beárnyékolt az a szomorú tény, hogy Józsi és Ancsa nem lehettek velünk, mert kórházban voltak mindketten. Ők hiányoztak, akik ebben oroszlánrészt vállaltak. A dvd-n rögzített népszokást február közepén élőben is láthattuk, mint minden évben évtizedek óta. A falu fiataljai farsangoltak három napon át… Ezt a Vas Megyei Nemzeti Művelődési Intézet 45 ezer forinttal támogatta. …
Áprilisban a Pécsi Horvát Színház hozott egy gyermekeknek szóló előadást, költségét, ami kb. 50 ezer forint volt, a HÖK fizette. Az előadást óvodásaink és az általános iskolások nézték meg. Ugyanebben a hónapban az énekkar részt vett a Pinka menti egyházi kórustalálkozón, Szentpéterfán. Május 9-én az első ízben megrendezett hegyi búcsún énekeltünk.
Május 23-án megrendeztük a Horvát Napot (talán ez volt az év legjelentősebb rendezvénye). Meghívtuk újdonsült barátainkat Horvátországból, Budasevo-ból, viszonozva előző évi meghívásukat. A templomban kezdődött szép horvát tamburás misével, a kultúrházban színvonalas műsorral folytatódott, a vendégek és valamennyi helyi együttes, csoport szereplésével. Szomorú és megható része volt a délutánnak, amikor Sallérné Polyák Anna átvette a polgármestertől a Sallér házaspárnak megítélt Felsőcsatárért érdemérmet. Horvát kultúránk, nyelvünk, hagyományaink ápolásáért, a közösségért végzett áldozatos munkájukért kapták. Nélkülük most nem működne nálunk tánccsoport, tamburazenekar – és merem mondani – énekkar sem. Felhasználom az alkalmat arra, hogy arra buzdítsam Önöket, Titeket, ne hagyjuk elveszni ezeket az értékeket! A fiatalok érezzék át ennek a súlyát. Elődeink közel 500 éven át őrizték anyanyelvünket, szép hagyományainkat. Várunk mindenkit, akik kedvet éreznek az énekhez, zenéhez, tánchoz, fiatalokat és kevésbé fiatalokat! Horvát anyanyelvünk van leginkább veszélyben. Egyre kevesebb horvát szót hallunk környezetünkben, a családban. Gyerekeink, unokáink már nem beszélik… Az első osztályt kezdő, horvát nyelvre beíratott gyerekeket a HÖK minden évben 10 ezer forinttal támogatja. Ez évben erre nem volt igény. Remélem, jövőre az óvodából iskolába kerülő gyerekeknél ez másképp lesz. Itt említem meg, hogy az óvodai kiránduláshoz 20 ezer forinttal járultunk hozzá.
Június végén a trianoni emléknaphoz kapcsolódó rendezvényen, az úgynevezett hűségtúrán is szerepelt óvodánk és az énekkar is. Elnökhelyettesünk, Cseri Tivadar kezdeményezésére parlamenti döntés született, Felsőcsatár is a hűség faluja lett. Az erről szóló hivatalos dokumentumot dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője adta át.
Nyár vége felé lelkesen kezdtük szervezni azt a kirándulást, amit a HNÖ azokra gondolva hozott létre, akik mindig ott vannak, ha rendezvény van, ha tenni kell valamit, vagy szerepelni kell. Szeptember 4-6. között egy nagyon kellemes hosszú hétvégét töltöttünk az anyaországban.
Szeptember 12-én a táncosaink Pornóapátiban szerepeltek egy folklór délutánon. Itt szembesültünk azzal, hogy élőzene kíséret hiányában már a cd-felvétel sem olyan minőségű, amivel gond nélkül felléphetnek. Mostani csoportvezetőjük, Horváth Balázs keresett meg azzal, hogy egy új felvétel készítéséhez kérte az ÖK támogatását – ezt a következő ülésen megszavaztuk.
A Cetarska Mladina szervezésében nagy sikerrel zajlott a szüreti felvonulás, gratulálunk minden szervezőnek és résztvevőnek. Sajnos ugyanerre a napra kapott meghívást énekkarunk Kimlére, emiatt mi hiányoztunk, de nélkülünk is remek volt!
Október 4-én átkerékpároztak a falunkon a CROTOUR – Hrvatska Biciklijada – névvel meghirdetett kerékpártúra résztvevői. Győr-Moson-Sopron és Vas megye horvát ajkú településein át vezetett az útjuk. Az ÖK képviselői a kultúrház előtt frissítővel, kis harapnivalóval üdvözölték az innen Horvátlövőre, majd Szentpéterfára bicikliző horvát barátainkat.
Az énekkar október 18-ára Schachendorfba, Csajtára kapott meghívást egy templomi koncertre, majd november 8-án Szentgotthárdon lépett fel a tánccsoporttal együtt egy amatőr művészeti gálán. Itt említem meg a Szent Márton-napi lampionos felvonulásokat is, 10-én az iskolások, 11-én az óvodások tették ünnepivé ezeket az estéket, utóbbin az énekkar is részt vett Szent Mártonról szóló dalaival.”
Pezenhoffer Antalné ezután az év még hátralévő rendezvényeit, programjait ismertette, köztük az adventi templomi koncertet, a szombathelyi adventi fellépést, a fiatalok zágrábi kirándulását, majd így folytatta:
“Tervezés alatt van egy horvát nyelvű forgatható falinaptár, ezen helyi kötődésű fényképek lesznek, reméljük, még az év vége előtt elkészül. Cseri Tivadar kezdeményezte a rozmaringolás felvételét a megyei értéktárba, ezt első körben elutasították azzal, hogy nem haladja meg a helyi érték fogalmát. Megpróbáljuk újra az ÖK támogató nyilatkozatával újra benyújtani, mert nem értünk egyet a döntéssel. Terv még táncház, dalest, színház.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket, továbbra is számítunk Önökre, Rátok, tegyünk meg minden tőlünk telhetőt horvát identitásunk, anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink megőrzése érdekében!”









