Állnak a szélben a májusfák Felsőcsatáron
Két májusfára “ébredtek” a felsőcsatáriak vasárnap, május első napján – lehet, hogy ennél több is van a faluban és a hegyen, de ez a kettő szembetűnő. Az egyik az italbolt, a másik a Pezi fogadó előtti téren áll, derekasan küzdve a meg-megélénkülő széllel.
Maroknyi legénycsapatnak köszönhető, hogy az idén is állnak májusfák Felsőcsatáron, ezzel is továbbörökítve a májusfaállítás sok-sok évszázados hagyományát. Igaz, ez a szokás az utóbbi évtizedekben némiképp módosult abban a tekintetben, hogy nem a menyasszonysorban lévő lányok háza elé állítják a májusfákat, hanem – talán a fogadósok, a kocsmárosok iránti tisztelet jeleként – inkább az ívóhelyek lettek a kiválasztott célpontok. Pedig Felsőcsatáron egyfajta külön hagyománya is volt a májusfaállításnak, hiszen a legények elsősorban azokat a házakat tisztelték meg ezzel a jelképpel, ahol húshagyókedden rozmaringoltak. De ez már a múlt.
A májusfaállításnak egyébként pogány gyökerei vannak – a levelesedő, zöldülő ág eredetileg a tavasz visszavonhatatlan megérkezését, az ágakkal történő díszítés pedig a tavasz köszöntését jelképezte. A keresztény hagyományban a két apostol, Fülöp és Jakab keresztre feszítésére, vértanúságára történő emlékezés jelképe lett a májusfa, amihez a régi századokban nem fenyőt, hanem lombos fát választottak. Nem véletlen, hogy a székelyek a májusfát Jakab-fának is nevezik.
A fa tetején lévő gallyakra szokás különféle szalagokat és italos üvegeket is kötni – ez utóbbiak elsősorban azt a célt szolgálják, hogy a hónap végén, a májusfa kitáncolásakor legyen mivel öblögetni a torkokat. Erre az aktusra persze úgy is lesz lehetőség, ha most nem is lógattak italos üvegeket a májusfákra. A kocsmárosok, a vendéglősök nyilván gondoskodnak róla, hogy legyen mit elfogyasztaniuk a legényeknek a hónap utolsó napján. Áldomásként.
