Aktuális

Püspöki szentmise a 300 éves szőlőhegyi kápolnában

2019. május 22.

Dr. Székely János szombathelyi megyés püspök mutatja be a szentmisét az idén 300 éves felsőcsatári szőlőhegyi Mária-kápolnában a keresztjáró napok hagyományát folytatva május 27-én, hétfőn délelőtt 10 órakor.

Háromszáz évvel ezelőtt készült el a felsőcsatári szőlőhegyen épült Mária-kápolna. A jubileum alkalmából dr. Székely János szombathelyi megyés püspök celebrál szentmisét a kápolnában május 27-én, hétfőn délelőtt 10 órakor. Az esemény szorosan kapcsolódik a keresztjáró napok hagyományához, amit Fodor László tíz évvel ezelőtt részletesen ismertetett az egyházmegye honlapján.

Ebből kiderül, hogy a múlt század közepéig az egyház liturgiájának szerves része volt az áldozócsütörtök (Urunk mennybemenetele) előtti három nap „keresztjáró” néven tudatosult könyörgő körmenete. A körmenetek mindenhol a helyi plébániatemplomból indultak, és a hívek a Mindenszentek litániáját énekelve vonultak a filia templomhoz, vagy egy-egy útszéli kereszthez. Innen a „keresztjáró” elnevezés.

Felsőcsatár talán az egyetlen település az országban, ahol a hagyomány háromszáz éve él, és a kommunista időszakban, a határzár idején se szakadt meg.

Püspöki mise utoljára tíz évvel ezelőtt volt a szőlőhegyi kápolnában, akkor dr. Veres András celebrálta a szertartást.

Mint Várhelyi Tamás plébános elmondta: most a háromszázadik évforduló indokolta, hogy körükbe hívták a megyés püspököt. A kápolnában és a külső részen az ünnepre készülve felújítási munkálatokat is végeztek. A szentmise végén pedig együtt imádkoznak a kedvező időjárásért, hogy a Jó Isten áldása segítse a szőlő jó termését.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!