Megkezdték a kerékpáros pihenőhely kialakítását
Megkezdték Felsőcsatáron a Pannon Élmény Program keretében létesülő kerékpáros pihenőhely kialakítását. A pályázati támogatásból és önkormányzati önerővel épülő szabadidős park várhatóan augusztusra elkészül.
Hamarosan teljesen megújul az egykor játszótérként funkcionáló, jelenleg füves terület Felsőcsatár északnyugati kapujában. Májusban egy kisebb részen sportpark létesült, nemrég pedig hozzáfogtak a Pannon Élmény Program keretében megvalósuló kerékpáros pihenőhely és szabadidő park kialakításához.
A projekt összköltsége 5 millió forint, amihez 2 millió forint támogatás és 1 milliós önkormányzati önrész társul. Amint arról Kratochvill Attila polgármester a legutóbbi közmeghallgatáson beszámolt, a kerékpáros pihenőhelyként is funkcionális szabadidős parkot egy újonnan készülő, a Nardai vízfolyáson átívelő fahídon keresztül lehet majd megközelíteni a vegyesbolt előtti parkoló felől. A majdani kerékpártároló mellett padok és asztalok is helyet kapnak, továbbá pingpong asztal, kerti sütő, hirdetőtábla és szeméttároló is része lesz a pihenőhelynek. Amihez parkosítás is tartozik, az újonnan kialakított utakat lugasok, virágok szegélyezik majd.
Egyelőre a híd pillérei készültek el, továbbá felállították a pingpong asztalt és elhelyeztek két kerti sütőt is. A munkálatok napokon belül folytatódnak, így augusztusra elkészülhet a falu új büszkesége, a kerékpáros pihenőhely és szabadidő park.









