Aktuális

A megyei II. Déli csoportjában folytatja a Felsőcsatári KSK

2019. július 30.

Elkészítette a Vas Megyei Labdarúgó Szövetség a megyei labdarúgó bajnokságok csoportbeosztását. A tavalyihoz hasonló nagy átszervezés nincs, a Felsőcsatári KSK továbbra is a másodosztály Déli csoportjában küzd a pontokért.

Augusztus 18-19-én rajtolnak a megyei labdarúgó bajnokságok. A csoportbeosztás már elkészült, a sorsolás még várat magára, de napokon belül kiderül, milyen sorrendben játszik a Felsőcsatár az ellenfelekkel.

A Déli csoportban tavaly ilyenkor 17 csapat vágott neki a küzdelmeknek, az idén mindössze 15 lesz a számuk, miután a Körmendi Téglagyár csapatát korábban kizárták, ezért a játékosai most a harmadosztályban próbálkoznak, a Nárai együttese pedig visszalépett, és egyelőre egyik osztályban se szerepel. A bajnok Szarvaskend az első osztályban folytatja, míg a Vasszécseny kiesőként jelent meg a Déli csoportban.

A Felsőcsatár tizennégy ellenfele tehát abc-sorrendben a következő:

Bajánsenye

Balogunyom

Csákánydoroszló

Gyöngyöshermán-Szentkirály

Ják

Körmend VSE

Nádasd

Őriszentpéter

Rábatótfalu

Szentpéterfa

Tanakajd

Táplánszentkereszt

Viszák

Vasszécseny

A tavalyi 17 csapatos mezőnyben a Felsőcsatár a 15. helyen végzett. Mint említettük, a Körmendi Téglagyár csapatát kizárták, így gyakorlatilag a 16. helyen végzett Viszák lett az utolsó, de kieső nem volt.

Tavaly a 16-ból kilenc együttes teljesen ismeretlen volt a felsőcsatáriak számára, azok korábban a három csoportos másodosztály Körmendi-csoportjában szerepeltek, míg a Felsőcsatár a megszűnt Szombathelyi-csoport állandó tagja volt. További nehézséget jelentett, hogy sokat kellett utazni, hiszen a csoportban őrségi és Szentgotthárd környéki csapatok is szerepeltek.

Mára nyilván sikerült feltérképezni az ellenfeleket, ami nem változtat azon a tényen, hogy az idén is erős ellenfelekkel kell megküzdeni a pontokért. Hajrá, Felsőcsatár!

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!