Polgármestert és önkormányzati képviselőket választott Felsőcsatár
A vasárnapi önkormányzati választás előzetes eredményei szerint Felsőcsatár polgármestere az egyedüliként induló Konczér Katalin lett, a képviselő-testület tagjai pedig: Takács Gyula, Pulczer Gábor, dr. Szabó Mihály és Feigl Konrád.
A vasárnapi választás előzetes eredményei száz százalékos feldolgozottság mellett a következők.
A szavazáson a választópolgárok 43,18 százaléka jelent meg, tehát a választásra jogosult 396-ból 171 személy élt a szavazati jogával. (Az öt évvel ezelőtti önkormányzati választáson 59,1, míg a 2015-ös időközi önkormányzati választáson 61,5 százalék volt a részvételi arány.)
Az egyedüliként induló polgármesterjelölt, Konczér Katalin 171 szavazatot kapott, ebből 8 érvénytelen volt, tehát az érvényes szavazatok száma 163.
A négy képviselői helyre öten pályáztak. Itt is 171-en szavaztak, hét szavazat volt érvénytelen, 164 pedig érvényes. Ezek a következőképpen oszlottak meg:
Takács Gyula – 148 érvényes szavazat, 90.24 százalék,
Pulczer Gábor – 139 érvényes szavazat, 84,76 százalék,
Dr. Szabó Mihály – 115 érvényes szavazat, 70,12 százalék,
Feigl Konrád – 108 érvényes szavazat, 65,85 százalék,
Kállai Csaba Zoltán – 106 érvényes szavazat, 64,63 százalék.
A négy, legtöbb szavazatot kapott jelölt lehet a tagja az újonnan megalakuló képviselő-testületnek.
Ezek egyelőre előzetes, tehát nem jogerős eredmények.
A nemzetiségi önkormányzati választás eredményeit később hozzák nyilvánosságra.









