Aktuális

Összefogott a falu, hogy köszöntsék a szépkorú lakókat

2019. december 15.

Az egész falu összefogott, hogy műsorral, vendéglátással és sok-sok jó szóval köszöntsék Felsőcsatár szépkorú lakóit. Több mint félszáz idős ember fogadta el az önkormányzat meghívását a kultúrházban megrendezett vasárnapi adventi délutánra.

Felsőcsatár, ez a kis falu bebizonyította, hogy képes összefogni – mutatott rá Konczér Katalin polgármester vasárnap délután a kultúrházban megrendezett adventi műsoros esten, ahol a település idős lakóit köszöntötték. Mint mondta, a képviselő-testület tagjai mellett a civil szervezetek, az óvodások, az iskolások, a táncosok, a közös önkormányzati hivatal munkatársai, a helyi vállalkozók és mindenki más, aki tehette azért dolgozott az elmúlt napokban, hogy meghitt, kellemes és szórakoztató délutánt, estet szerezzenek a falu szépkorú lakóinak. Mindehhez az önkormányzat pénzbeli támogatással is hozzájárult.

A polgármester szavai után Sallérné Polyák Anna, a nemzetiségi önkormányzat elnöke horvát nyelven köszöntötte a megjelenteket.

(Dr. Hende Csaba, a térség országgyűlési képviselője is jelezte részvételét az eseményen, de röviddel a kezdés előtt telefonon közölte a polgármesterrel, hogy amerikai útjáról hazatérve a repülőgépe lekéste a csatlakozást, így nem tudott megérkezni. Ígérte viszont, hogy rövidesen eljön Felsőcsatárra.)

Az ünnepi műsort az óvodások kezdték, majd az iskolások folytatták. Végül a helyi HKD Četarci tánccsoport fellépésének tapsoltak a meghívottak.

Az önkormányzat vacsorával, a Szent Márton Borháztól kapott borokkal és süteményekkel vendégelte meg az idős lakókat. Az étel felszolgálásában a tánccsoport tagjai segédkeztek. A jó hangulatról emellett az alkalomhoz illő zeneszámokkal a szentpéterfai Timár János gondoskodott.

A rendezvényen készült fotókat itt lehet megnézni a galériában.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!