Győzelemmel rajtolt a Felsőcsatár a bajnokság tavaszi idényében
Öt gólt rúgott és győzött a Felsőcsatár a Bajánsenye ellen a tavaszi idénynyitó mérkőzésen vasárnap a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában. A tizenhatodik fordulót játszották a csapatok.
Végig kitartóan harcoltak a házigazdák, két gólt is szereztek az utolsó percekben.
Felsőcsatári KSK-Bajánsenye SE 5-2 (2-2)
Felsőcsatári KSK: Tieber B. – Horváth L., Varga P. (Terentii), Podlaviczki, Krancz Gy. – Kopácsi, Tieber, Cseri (Schmalzl), Veres (Czlenner) – Pehr, Simon K.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Simon K. révén a 7. percben szereztek vezetést a hazaiak, amit nyolc perccel később kiegyenlítettek a vendégek. Pehr találatával a 20. percben ismét a Felsőcsatár vezetett, erre a 30. percben válaszoltak a bajánsenyeiek. A 70. percben újra Simon K. volt eredményes, majd Schmalzl a 90., Pehr pedig a 92. percben biztosította be a Felsőcsatár győzelmét. A hazaiakat három, a vendégeket négy sárga lappal figyelmeztették a bírók a mérkőzés során.
A Balogunyom kizárásával némiképpen átrendeződött a tabella, de a vasárnapi mérkőzés beharangozójában jelzett helycsere így is megvalósult. Tehát a Felsőcsatár a győzelemmel pontszámban beérte a Bajánsenye együttesét és a helyezést illetően meg is előzte. A csapat így most a tizedik helyről várhatja a folytatást.
Ifi:
Felsőcsatári KSK-Bajánsenye SE 3-0 (3-0)
A fiatalok ugyancsak a tizedik helyet foglalják el a tabellán.
Jövő vasárnap, március 8-án Vasszécsenyben játszik a Felsőcsatár, a meccs fél 3-kor kezdődik. A következő ellenfél jelenleg a hatodik, és ősszel 1-0-ra győzött Felsőcsatáron.









