Zárt kapus meccsek következnek – maximálták a résztvevők számát
“Tájékoztatjuk a megyei sportegyesületeink képviselőit, hogy március 11-étől visszavonásig zárt kapuk mellett zajlanak a megyei bajnoki labdarúgó és futsal mérkőzések valamennyi korosztályban” – olvasható az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságának honlapján.
Az intézkedés tehát érinti a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő Felsőcsatári KSK csapatát, illetve mérkőzéseit is.
Ezen a hétvégén nem vasárnap, hanem szombaton lesznek a tizennyolcadik forduló összecsapásai, amikor is a Felsőcsatár a Szentpéterfa csapatát fogadja délután két órai kezdettel.
Arról, hogy maximum hány személy vehet részt a mérkőzéseken, a labdarúgó szövetség főtitkárának tájékoztatójából derül ki, amit itt lehet elolvasni:
MLSZ főtitkári-tájékoztató-levél-1
A sportvezetők kérik, hogy mindenki tartsa be a korlátozásokat, ugyanis a rendelkezések megszegése és a tájékoztatások elmulasztása súlyos fegyelmi vétséget von maga után.









