Aktuális

Felsőcsatár a nagy háború vasi emlékhelyeit bemutató könyvben

2020. augusztus 5.

Kőbe vésett emlékezet címmel könyvet jelentetett meg a Szülőföld Kiadó az első világháborúhoz kapcsolódó Vas megyei emlékhelyekről. A kötetben fotókkal és rövid leírással helyet kaptak a felsőcsatári mementók is.

A 2019-ben megjelent könyv előszavában Majthényi László, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke a többi között ezt írja:

“A vesztes háború után nem volt olyan család, nem volt olyan település, ahol ne gyászoltak volna. A háború utáni traumából ébredő országban a túlélők: apák és nagyapák, anyák és nagyanyák, árván maradt gyermekek lelke nem nyugodhatott meg addig, amíg el nem készültek az őseink tettét megörökítő és emléküket megőrző emlékművek.”

A képekkel gazdagon illusztrált kötetben alfabetikus sorrendben szerepelnek a Vas megyei települések. Köztük ott van Felsőcsatár is, ahol három emléktábla utal az első világháborús eseményekre. Kettő a templom falán, ezek az 1923-as népszavazásnak állítanak emléket, amikor is az akkori alsó- és felsőcsatáriak a békeszerződés nyomán az anyaországtól elszakított települések visszacsatolására voksoltak. Ugyancsak fotó mutatja be az első és a második világháború áldozatainak emlékére 2006-ban állított, magyar és horvát nyelvű felirattal ellátott gránittáblát.

A mellékelt leírás szerint egyébként 1914 és 1918 között 131 alsó- és felsőcsatári lakost vonultattak be katonának, közülük tizenheten estek el a frontokon.

A Kőbe vésett emlékezet című kötet egy példánya a közelmúltban érkezett meg a felsőcsatári könyvtárba, ahol bárki számára hozzáférhető.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!