Aktuális

A döntetlen ellenére hátrébb csúszott a tabellán a Felsőcsatár

2020. november 2.

Döntetlent játszott szombaton a Felsőcsatári KSK hazai pályán a Gyöngyöshermán-Szentkirály ellen a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában, ahol a hétvégén a tizenkettedik fordulót bonyolították le.

Kis szerencsével akár nyerhetett is volna a házigazda.

Felsőcsatári KSK-Gyöngyöshermán-Szentkirály SE 1-1 (0-1)

Felsőcsatári KSK: Tieber B. – Horváth L., Varga P., Krancz Gy., Kopácsi (Takács B.) – Schmalzl, Tieber J., Böhm, Cseri (Virág) – Szakály (Czlenner), Krancz K.

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Mindkét csapat óvatosan kezdett, a felek húsz perc elteltével melegedtek bele a játékba, ekkortól nagyobb sebességre kapcsoltak. Ez a vendégeknek kedvezett, a 23. percben meg is szerezték a vezetést. A hazaiak próbálkozásait ugyanakkor kevés szerencse kísérte, így a félidő végéig maradt az állás.

A második játékrészben aztán nem kellett sokáig várni az egyenlítésre, hat perc elteltével Kopácsi (képünkön) talált be, így újra nyílt lett a mérkőzés. Mindkét oldalon több cserejátékos is pályára lépett, a frissítés jót tett a játéknak, a csapatok egyre elszántabban harcoltak a győzelemért. Közben sárga lapokkal is “gazdagodtak” a mérkőző felek, ami a harciasság jeleit mutatta. A mérkőzés állása azonban nem változott.

A Felsőcsatár a megszerzett pont ellenére két hellyel hátrébb csúszott a tabellán. Tizenkét forduló után, tíz lejátszott mérkőzéssel – négy győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel – jelenleg a kilencedik a tizennégy csapatos bajnokságban.

Az őszi idény utolsó fordulójában szombaton Tanakajdra látogat a csapat. A következő ellenfél jelenleg a harmadik a bajnokságban, legutóbb vereséget szenvedett a listavezető Nádasdtól. A mérkőzés fél 2-kor kezdődik.

 

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!