Szülők segítségét várja az iskola a régi kerítés lebontásához
37 millió forint pályázati támogatásból hamarosan megújul a felsőcsatári iskola kültéri sportpályája. A munkálatok várhatóan decemberben kezdődnek meg, addig azonban le kell bontani a jelenlegi kerítést. A szülők segítségére számítanak.
Szegleti Veronika, a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola intézményvezetője a szeptemberi online tanévnyitón jelentette be, hogy sikeresen pályáztak a kültéri sportpálya felújítására:
“Felsőcsatár Község Önkormányzatával közösen pályáztunk a Magyar Kézilabda Szövetség Tornaterem és kültéri kézilabdapálya felújítási programjára, ahol a repedezett és eléggé rossz állapotú sportpályánk felújításának elősegítését céloztuk meg. Szerencsénkre a kezdeti bizonytalanságok, valamint az első időszakban még a megvalósíthatósághoz szükséges önrész előteremtésének nehézségei ellenére sikeresnek mondható ez irányú munkánk, hiszen a pályáztatási folyamat során nem csupán azt sikerült elérnünk, hogy eltöröljék a kivitelezéshez szükséges, 20 százalékban meghatározott önrészt, hanem július közepén arról értesültünk, hogy közel 37 millió forint értékben támogatásra jogosultnak ítélték a pályázatunkat. Így novembertől ismét felújítási munkálatok kezdődnek iskolánkban. Ehhez azonban már most szeretnék szülői segítséget kérni, hiszen a kivitelezők modern labdafogó hálóval kerítik körbe a rekortán borítással ellátott tornapályát, így a mostanra már rendkívül balesetveszélyes kerítésünket le kell majd bontanunk a munkálatok megkezdése előtt. Ebben, valamint a hulladékelszállításban várom majd a szülők együttműködő támogatását.”
Nos, mostanra elérkezett az idő, a régi kerítést le kell bontani, hogy decemberben megkezdődhessen a sportpálya felújítása. Szegleti Veronika most ismételten a szülőkhöz fordult segítségért.
“A beruházás megkezdésére előreláthatólag december hónapban kerül majd sor. A munkálatok elindulása előtt azonban szükségessé vált a pálya körüli kerítés elbontása, megszüntetése, mivel egy, az új jogszabályoknak megfelelő és a gyermekek balesetvédelmét kifejezetten szolgáló labdafogó háló felállítására is sor kerül. Sajnos ezt a pályázati költségek nem fedezik, de a munkálatokat mégis mielőbb el kellene végezni. Tisztelettel kérem ehhez a bontási munkálathoz olyan szülők, elsősorban apukák segítségét, akik megfelelő tapasztalattal és esetleg a bontáshoz szükséges eszközzel (vágógép, flex stb…) is rendelkeznek, valamint tevékenységükkel szívesen hozzájárulnának a megvalósítási folyamathoz. Visszajelzésüket mielőbb, de legkésőbb 2020. november 5-éig várom Kratochvill Attila tanár úrnál a 06/30/7554810-es telefonszámon.”
Kratochvill Attila elmondta: a kerítés bontása az eddig beérkezett szülői jelentkezések ismeretében – jó idő esetén – már ezen a hétvégén, pénteken, illetve szombaton megkezdődik. További egyeztetések folyamatban vannak.









