Aktuális

A családok ünnepe volt az idei búcsú Felsőcsatáron

2020. augusztus 24.

Az újszülöttek, a családok, a kisebb-nagyobb közösségek ünnepe volt az idei Szent István-napi búcsú Felsőcsatáron. Az ünnepi megemlékezések közepette tizenhárom emlékfát ültettek el a falu új közösségi színtérévé lett kerékpáros pihenőhelyen.

Az idei Szent István-napi búcsúi programok kora délelőtt – a szokott módon – ünnepi szentmisével kezdődtek csütörtökön Felsőcsatáron. A szentmisét P. Stefan Vukits OMV, az Eisenstadti Egyházmegye horvát nyelvű híveinek püspöki helynöke mutatta be a római katolikus templomban.

Délután aztán a település új közösségi színterévé lett kerékpáros pihenőhelyen felállított sátorban folytatódtak az események. Konczér Katalin polgármester köszöntötte az ünneplőket, köztük a falu legifjabb polgárait, akik tavaly és az idei év eddig eltelt időszakában születtek. A település első embere örömének adott hangot amiatt, hogy a képviselő-testület döntése nyomán a falu búcsúnapját jelölték ki az újszülöttek és a szüleik megünneplésére. Így válhatott ez az alkalom a családok igazi ünnepévé.

Dr. Horváth Sándor főmuzeológus, néprajzkutató, az Országos Horvát Önkormányzat képviselője horvát nyelven szólt a jelenlévőkhöz, mégpedig csaknem félszáz olyan, a kenyérsütéshez kapcsolódó kifejezést sorolva, amik egykor közismertek voltak a horvátok körében, ám mára javarészt elfelejtődtek.

Dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke ünnepi beszédében ugyancsak a búcsú családi nap jellegét hangsúlyozta, illetve arról beszélt, hogy Szent István palástja hogyan takarja be jótékonyan mindazokat a népeket, nemzetiségeket és különféle csoportokat, akik a honfoglalás óta gyarapítják a nemzetet, az országot.

A beszédek után Várhelyi Tamás plébános áldotta meg az új kenyeret, amiből egy-egy szelet minden ünneplőnek jutott. Az áldás során közreműködött a felsőcsatári Rozmaring énekkar.

Következett a nap központi eseménye, az emlékfák elültetése a tizenhárom újszülött tiszteletére. A faültetésben a szülőknek Takács Gyula alpolgármester segédkezett.

Az ünnepi kulturális programot a bucsui néptánccsoport és a nardai énekkar remek műsora színesítette.

A program este bállal folytatódott, a zenéről és a jó hangulatról a nardai és szentpéterfai fiatalokból álló Žgano együttes gondoskodott.

További képeket itt lehet megnézni a galériában.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!