Ha nehezen is, de végül kicsikarta a győzelmet a Felsőcsatár
0-2-ről fordítva, a 96. percben 11-esből szerzett győztes góllal újabb három pontot zsebelt be a Felsőcsatári KSK vasárnap hazai pályán a Rábatótfalu ellen a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában.
Ezzel immár a negyedik győzelmét aratta a csapat.
Felsőcsatári KSK-Rábatótfalui SE 3-2 (1-2)
Felsőcsatári KSK: Tieber B. (Czlenner) – Podlaviczki, Horváth L., Horváth Sz., Varga P. – Krancz Gy., Schmalzl (Karcsics), Cseri, Szakály (Kopácsi) – Krancz K. (Takács B.), Tóth D. (Cobzaru)
A mérkőzés jegyzőkönyve:
Meglepte a hazaiakat az utóbbi hetekben nem túlságosan jó formát mutató, a tabella utolsó harmadában helyet foglaló rábatótfalui csapat játéka. A vendégek előbb a 6. percben, majd negyed óra elteltével újból a hálóba találtak, így magabiztos vezetést szereztek. Csaknem egy egész félidő kellett ahhoz, hogy magára találjon a Felsőcsatár, amihez persze gólra is szükség volt, amit Schmalzl révén a 40. percben sikerült megszerezni.
A második játékrészben több helyen is frissített a hazaiak edzője, küzdelmes, hajtós fél óra után egyre inkább látszott, hogy a felsőcsatáriak nem nyugszanak bele az eredménybe. Foggal-körömmel harcoltak, jó néhány sárga lapot is begyűjtöttek, ám végül a 84. percben Horváth L. (képünkön) kiegyenlítette a vendégek vezetését. De még ez se elégített ki a pályaválasztókat, továbbra is gyűrték az ellenfelüket, és mivel a szabálytalanságok miatt sokat állt a játék, a bíró hosszabbított. Már a 96. percben járt a mérkőzés, amikor a Felsőcsatár büntetőhöz jutott, amit Horváth Sz. értékesített.
Öt meccsből négy győzelem és egy vereség – ez most a csapat mérlege. A Felsőcsatár a negyedik helyre lépett fel a tabellán – a csapat ráadásul egy mérkőzéssel kevesebbet játszott, mint a riválisai.
A gárda vasárnap Vasszécsenyben lép pályára, az ellenfél a 8. helyen tanyázik, eddig mindössze két meccset nyert. A mérkőzés délután 4 órakor kezdődik.









