Vasárnaptól Felsőcsatáron is szünetelnek a nyilvános szentmisék
Mindenszentek – november 1-je – ünnepétől, azaz vasárnaptól szünetelnek a nyilvános szentmisék a szentpéterfai plébániához tartozó teleüléseken, így Felsőcsatáron is – közölte a hívekhez intézett üzenetében Várhelyi Tamás plébános.
Várhelyi Tamás plébánosnak a hívekhez intézett üzenetét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:
“Kedves Testvérek!
Plébániánk: Felsőcsatár, Horvátlövő, Narda, Pornóapáti, Szentpéterfa és Vaskeresztes Lakói!
Ország- és világszerte – és sajnos a közvetlen környezetünkben is – megnövekedett a megbetegedések, a vírushordozók száma, akik akaratlanul is átadhatják és gyanútlanul átadjuk egymásnak ezt a kórt. Hiszen mi (atyák) is valahol, valamikor, valaki(k)től megfertőződtünk, amit ugyan sem másnak, sem magunknak nem akartunk és nem is kívántunk. Most sem és máskor sem helyes és nem is keresztényi, ha egymásra mutogatnánk ebben a szövevényes, átláthatatlan helyzetben, többségünk amúgy is felnőtt ember, aki tudja, hogy mit miért tesz. Ne hagyjuk, hogy a gonosz éket verjen közösségeinkbe!
Mi szerencsére felgyógyultunk, köszönjük imáikat és ebben az időben történő gondoskodásukat, kedvességüket. Külön köszönöm Richárd atyának a helytállását és a helyettes atyák áldozatát vasárnapjaink megszenteléséért!
Viszont jelent helyzetben, a Katolikus Egyház ügyeiben egyedül illetékes helyi felsőbb vezető, a szombathelyi megyéspüspökkel egyeztetve és engedélyét kérve, a helyi Hívek, Lakók biztonsága érdekében, valamint, hogy templomaink, szertartásaink ne váljanak esetleges támadások célpontjaivá, így Mindenszentek napjától (november 1.), vasárnaptól közel 2 hétig biztosan szünetel a nyilvános szentmisék tartása Plébániánk templomaiban. Beleértve Mindenszentek napját, a hétköznapokat és ünnepnapokat is.
Az esetleges temetéseket ebben a 2 hétben gyászmise nélkül végezzük, amit későbbi időpontban pótolunk. A temetői közös egyházi megemlékezések is idén elmaradnak. Az elmúlt évben elhunytak névsora Plébániánk Facebook oldalán halottak napjára idén is olvasható lesz, emlékeinkben felidézhetjük őket és imádkozhatunk értük.
Ahol november 8-ára volt kitűzve az egyházközségi képviselő-testületi választás, ott meg fogjuk találni a módját a szavazás megtartásának, erről az érintetteket értesítjük.
Templomi szertartásaink újraindításáról szintén tájékoztatjuk a Híveket. Az október elején vásárolt érintésmentes kézfertőtlenítő gépek a többi templomunkban is addig beüzemelésre kerülnek.
Megértésüket kérem, különösen azokét, akiknek ebben az időszakban lettek volna szentmiseszándékaik, de most mégis elmaradnak! Sokunknak fájó ez a lépés, de tavasszal is meghoztuk ezt az áldozatot több hónapon keresztül, most reményeink szerint pár hétről lenne szó, hacsak országos vagy egyházmegyei szinten nem szigorítanak.
Bízom benne, hogy Mindannyian megtaláljuk most is a módját a személyes imádságaink, televíziós, internetes szentmise közvetítések által, hogy mégis meg tudjuk szentelni napjainkat, életünket. Méltón, de mégis a jelen helyzethez alkalmazkodva. Köszönöm!
Ugyanígy valamennyi templomunk takarítóinak, segédkezőknek, akik eddig is lelkiismeretesen végezték munkájukat ebben az időszakban is, hálásan köszönjük eddigi és jövőbeli többletfáradozásaikat a fertőtlenítések területén is!
Bízom abban, hogy ezen további megelőző intézkedések hozzájárulnak a járványhelyzet mérsékléséhez Szentpéterfán, és segítik Plébániánk többi községében is a védekezést. S utána ismét szabadon, közösségben gyakorolhatjuk hitünket és élhetjük életünket. Kérem, hogy az internettel, Facebookkal nem rendelkező Lakókat is tájékoztassuk az itt leírtakról (lehetőleg telefonon).
Vigyázzunk egymásra! Imádkozzunk egymásért! A betegeknek jobbulást, kitartást, hasonlóképpen a karanténra kötelezetteknek, sok türelmet!”
Tamás atya









