Kedden búcsúztatják Horváth Mihályt, mindenki Miska bácsiját
Gyászol Felsőcsatár: életének 83. évében meghalt Horváth Mihály, aki évtizedeken át vezette a települést korábban tanácselnökként, majd pedig jegyzőként, illetve polgármesterként. Az elhunyt hamvait augusztus 24-én, kedden a délután fél 5-kor kezdődő gyászmisét követően 5 órakor helyezik el végső nyughelyén, a felsőcsatári temetőben.
Mindenki Miska bácsijától Horváth Tímea újságíró, a Hrvatski Glasnik munkatársa a halálhíre megjelenése után a lap közösségi oldalán az alábbi nekrológban búcsúzott el.
NA SPOMINAK MIŠKI HORVATU (1938.-2021.)
PROJDE NAM „ZVIRANJAK ČETARSKE POVIJESTI“
Težak je danas luft. Oblaki vliču za sobom omarnost, kad zazvoni telefon. Portrete išćem, stare intervjue, napise, a na ovom čudu od tehnike još poslušam vaš glas. Pun veselja, strasti i ljubavi, gor onda, kad ide rič za rodni kraj i za vaš narod. Ljeta su prošla nad glavom u brigi, u četarski posli, u zastupničtvu Hrvatov. Kad smo se našli, vaš vedri duh veljek vas je mogao potirati da najnoviji vic izmešujete, pak si guslice zamete u ruke da okolo vas nijedan ne ostane prez note i smiha. Kot predsjednik tanača, notaruš, načelnik, ognjogasac preživili ste strašna i teška vrimena, ali smo se malo mogli veseliti i novosti u Pinčenoj dolini. No, najlipše nam je bilo vig nek u Gori, u vašem klitu. Kad se je natočilo to pravo črljeno, kad smo se istužili jedan drugomu, kad smo se izjadali nad gorkom sudbinom. Još smo za kapljicami vjerovali da ako nas jur i biti neće, ovo naše ljubljeno hrvatstvo, nekako ostat će. Ne samo med četarskimi pivnicami i hižami, nego po cijelom Gradišću. Nosili ste teški tarhet znanja, bili ste četarska enciklopedija na dvi noga. Toga bilo nij’ jednostavno, što vi znali niste o selu, Sambotelu kamo ste se i odselili, misleći svaki dan i svaku uru o četarskom povratku. Beteg, nepravda jednako vas su trapili, i pri našem svakom spravišću tomu ste i glas dali. Pred šestimi ljeti na prezentaciji DVD-a Branja rozmarina, zadnji put smo se strefili. Zatim ste se zgubili s četarskih ulic, s hrvatske scene, silom prilik ste ostali daleko i od četarske Gore. Ki ovde, ki onde, čuli smo da ste betežni, ali nigdor ništ nij već znao povidati. Brisali ste trag za sobom, i polafku smo se i mi zemaljske duše prikdale pozabljenju. Sve do dana današnjega. Čera, na pondiljak ujtro, po dugoljetnom mučnom betegu ganuli ste se iz doma, potrgani iz ruk hižne družice. Odnesli ste nam dio četarske hištorije, skrsnulo je ogromno hrvatsko znanje o milosti i vridnosti. Miška bači, za tajedan dan ćete na sve vijeke domom zajti i bit ćemo zopet polig vas mi svi, ki smo vas poznali, rad imali i poštovali. S guslicami u ruka ,molitvami u srcu, počivajte u čatarskom cintiru u miru…..
A nekrológ magyar fordítása:
Horváth Mihály, Miska bácsi emlékére (1938-2021)
Eltávozott a csatári történelem tudója
Nehéz napunk van ma. Mintha a fellegek húznák magukkal a fülledtséget, amikor megcsörren a telefon. Fényképeket keresek, régi interjúkat, cikkek közt kutakodom, s a technika csodáján meg a hangját hallgatom. A hangját, mely örömmel, szenvedéllyel és szeretettel teli, különösképp akkor, mikor szülőfalujáról és kedves népéről folyik a társalgás. Elszálltak az évek a fejünk felett, gondokkal tűzdelve, csatári munkában, a horvátok képviseletében. Valahányszor találkoztunk, víg kedéllyel mesélte a legújabb vicceket, s gyakran előkerült a szájharmonika is a zsebből, hogy senki ne maradjon nóta és öröm nélkül a környezetében. Mint tanácselnök, polgármester, jegyző és tűzoltó átélt sok ijesztő és nehéz évet, de azért kicsit együtt tudtunk örülni a Pinka-völgyi újdonságoknak is. Ám a legszebb mindig a csatári hegyben volt, a pincéjében. Amikor a poharak mellett kipanaszkodtuk magunkat, siránkoztunk egy sort a keserű sorson, meg pár korty után is hittük, hogy az elmúlásunk után is élni fog szeretett horvátságunk. Nemcsak a csatári hegyben, hanem a házakban is, sőt egész Gradistyében. Nehéz tudást hordozott magában, maga volt a két lábon járó csatári enciklopédia. Egyszerűen nem lehetett olyat kérdezni, amire ne tudott volna válaszolni, nemcsak Felsőcsatárról, de Szombathellyel kapcsolatban is, ahová költözött. Ahonnan nap mint nap, csakúgy a nap minden órájában a csatári visszatérésről álmodozott. Betegség, igazságtalanság egyaránt sújtotta, minden találkozásunkkor ez is szóba került. Hat évvel ezelőtt, a felsőcsatári rozmaringolás DVD-jének bemutatóján találkoztunk utoljára. Aztán eltávolodott a csatári utcákról, a horvát közélettől, kényszerű volt a távolmaradás a csatári hegytől is. Mintha elmosta volna maga után a nyomokat, s aztán mi, földi halandók is átadtuk magunkat a feledésnek. Egészen a mai napig. Tegnap, azaz hétfőn hajnalban hosszi betegség után eltávozott otthonról, kiszakítva a hitvesi karból. Magával vitte a csatári történelem darabjait, s a hatalmas, a horvatoknak oly fontos tudást a kegyelemről és az értékekről. Miska bácsi egy hét múlva örökre hazatér. S mi ott leszünk maga mellett, mindannyian, akik ismertük, szerettük, tiszteltük és becsültük. Imádsaggal a szívben, szájharmonikával a kézben, nyugodjon békében a csatári temetőben…
