Gumilerakó kezd kialakulni Felsőcsatár határában
Tíz használt autógumi éktelenkedik pár napja Felsőcsatár határában, a szeszfőzdéhez vezető út bejáratánál. Félő, hogy egyre többen azt gondolják, itt (lehet) kell lerakni a használt gumikat. Pedig ez nagy tévedés.
A szemét vonzza a szemetet, az autógumi vonzza az autógumikat. Ez most bebizonyosodott Felsőcsatár határában is, ahol először négy, aztán hét, újabban pedig már tíz használt autógumit lehet látni közvetlenül a főút mellett, a szeszfőzde közelében. Való igaz, hogy tavaly még illegális szemétlerakó volt a közelben, amit az önkormányzat – nem kevés pénz ráfordításával – felszámolt. A hozzá vezető utat pedig sorompóval zárták el, azóta nem is vitt oda szemetet senki.
Úgy látszik, valaki(k)nek az emlékezetében azonban élénken megmaradt a szemétlerakás lehetősége, de amúgy nem is nagyon fáradt(ak) azzal, hogy kevésbé látható helyet keressen(ek) a feleslegessé vált gumiknak. Egyszerűen lerakták az út szélére.
A gumik között van személyautóra való, de nagyobb méretű is, méghozzá három, ezeken vélhetően teherautók vagy mezőgazdasági gépek futottak. Hogy ne növekedjen tovább az illegális lerakó, alighanem újra az önkormányzatnak kell intézkednie és elszállíttatnia a tíz gumit. Persze megint csak a közösség pénzéből.
Csak remélhetjük, hogy nem felsőcsatáriak hagyták maguk mögött a használt gumikat, bár a végeredmény szempontjából ez nem is annyira lényeges. Lényeges információ viszont az, hogy a használt autógumikat itt, a szombathelyi hulladékudvarban lehet leadni.









