Aktuális

Tűzoltó jubileum Felsőcsatáron – felavatták az új szertárat

2019. augusztus 23.

Vasárnap ünnepelték Felsőcsatáron a helyi tűzoltó testület megalakulásának 130. évfordulóját. Az események sorában délelőtt 11 órakor felavatták az új tűzoltó szertárat, átadták és megáldották a tűzoltó gépjárműveket.

Az ünnepi szentmise után a szombathelyi fúvószenekar felvezetésével vonultak a környékbeli és a rohonci tűzoltó egységek a helyiek társaságában és az érdeklődők kíséretében az új tűzoltó szertárhoz, ahol a Himnusz hangjaival kezdődött az átadási ceremónia.

Elsőként Feigl Tamás, a Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltó Testület elnöke elevenítette fel az 1889. január 9-én megalakult, szervezeti formáját azóta többször – volt, hogy kényszerből – változtató egyesület 130 éves történetét, majd megköszönte mindazoknak a támogatását, akik anyagi és szakmai segítséget nyújtottak az új szerház építéséhez.

Marton Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke ünnepi köszöntőjében elismeréssel beszélt a testület eddigi munkájáról, az új szertár építéskor megtapasztalt széles körű, sok céget, vállalkozást és magánszemélyt megmozgató összefogásról. Beszéde után a megyei közgyűlés elismerő oklevelét adta át a felsőcsatári tűzoltók elnökének, illetve parancsnokának.

Kratochvill Attila polgármester ugyancsak az összefogás erejét hangsúlyozta, ami nem csak a múltban, hanem a jelenben is számtalan alkalommal és módon megmutatkozott. A falu első embere is köszönetet mondott mindenkinek, akik hozzájárultak az elmúlt 130 év sikereihez, a közelmúltban elkészült szertár felépítéséhez és a “hadrendbe állított” személyszállító jármű megvásárlásához.

A beszédek sorában Seper András, a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese arra emlékeztette az egybegyűlteket, hogy milyen áldozatos munkát végeznek a tűzoltók, legyen szó akár a hivatásos, akár az önkéntes egységek tagjairól. Mára elérkeztünk oda, hogy a közönséges szemlélő nem is igazán lát különbséget a hivatásosok és az önkéntesek között – fogalmazott -, hiszen az utóbbiak szinte ugyanolyan felszereltséggel, eszközparkkal és szakmai tudással végzik a feladatukat, mint a hivatásosok. És ez annak is köszönhető, hogy miként Felsőcsatáron, úgy a legtöbb településen jól felszerelt és felkészült önkéntes egységekre lehet támaszkodni, ha baj van, legyen szó tűzoltásról vagy más mentési feladatról.

A beszédek után ünnepélyes külsőségek között felavatták az új szerházat, majd Inzsöl Richárd káplán mondott áldást és hintett szentelt vizet a létesítményre és a járművekre.

Az ünnepi ceremónia további részében a katasztrófavédelem, a megyei tűzoltó szövetség, továbbá a jelen lévő toronyi, bucsui, nardai, vaskeresztesi, horvátlövői, szentpéterfai és rohonci tűzoltó egységek képviselői, a települési és a horvát nemzetiségi önkormányzat vezetői emlékszalagot kötöttek a felsőcsatári önkéntesek zászlajára, illetve emléktárgyakkal köszöntötték az ünneplőket. Utóbbiak pedig emléklappal köszönték meg mindazoknak a szervezeteknek, cégeknek, vállalkozásoknak és magánszemélyeknek a munkáját, támogatását, akik bármilyen módon kivették a részüket a tűzoltó szerház építéséből és az új jármű megvásárlásából.

Az ünnepség után bemutatták a létesítményt az érdeklődőknek.

Az átadáson készült képeket itt lehet megtekinteni.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!