Beszámolót tartott a horvát nemzetiségi önkormányzat
A legutóbbi közmeghallgatáson beszámolót tartott az idei és az elmúlt öt évben végzett munkájáról a felsőcsatári horvát nemzetiségi önkormányzat. Az összegzést a testület elnöke, Pezenhoffer Antalné ismertette a hallgatósággal.
Az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük az elhangzottakat:
Beszámoló a horvát nemzetiségi önkormányzat munkájáról (2015-2018)
Dobar večer, se Vas jako lipo pozdravim!
Szeretettel köszöntöm Önöket, kérem, hallgassák meg a horvát nemzetiségi önkormányzat ez évi beszámolóját, amiben megpróbálom összefoglalni a mögöttünk álló közel 5 évet. Arra törekszem, hogy ez ne legyen egy hosszú, unalmas beszámoló.
A testület 4 képviselővel alakult meg 2014 őszén, Sallér József tragikus, korai halála miatt 2015-re hárman maradtunk, Glavanits Viktória, Cseri Tivadar és jómagam. Minden év végi beszámolóban elmondtam, hogy szívügyünknek tekintjük horvát anyanyelvünk, gazdag kulturális örökségünk ápolását, ehhez minden segítséget igyekszünk megadni, az anyagi forrásokat biztosítani. Kihasználjuk a pályázati lehetőségeket, a feladat alapú állami támogatáshoz pedig jegyző asszony hathatós segítségét, köszönet érte. Sallérné Ancsának szintén hálásak vagyunk a sok segítségért, támogatásért.
A 2015-ös évet mindjárt egy jelentős eseménnyel kezdtük, a farsangi rozmaringolásról készült DVD-t mutattuk be gazdag kultúrműsor kíséretében. Szép hagyományunkat a fiataljaink hűen ápolják, ehhez minden évben hozzájárulunk, hogy a három napos vigasság zenekari költségét ki tudják fizetni. Ugyanígy a szüreti felvonulásokat is támogatjuk anyagilag. Ha már a támogatásoknál tartunk, az óvodát és az iskolát is megemlítem. Ha kéréssel fordulnak hozzánk, lehetőségeinkhez képest teljesítjük azt. Az iskolában horvátot tanuló diákokat kiemelten támogatjuk (iskolakezdés, kirándulás, nyári táborozás).
A május elseji egyházmegyei és az augusztusi horvát zarándoklaton résztvevőket az autóbusz költséghez történő hozzájárulással támogatjuk. Ez tavaly és idén kiemelt szerepet kapott a mariazelli Vándor Szűzanya-szobor egy éves ittléte alatt.
Szinte minden évben megrendeztük a horvát napot, ahol az énekkar, a tánccsoport és az eleinte még működő tamburások léptek fel, meghívott vendégekkel együtt. Ezek mindig vendéglátással, majd bállal zárultak. 2017. október 21-én a horvát nap keretén belül ünnepelte 10 éves jubileumát a Rozmaring énekkar és a Četarci tánccsoport. Méltó módon ünnepeltük meg őket, szép műsorral, visszaemlékezéssel, vacsorával és bállal. Kicsit ünneprontó leszek, mert itt kívánom megjegyezni, hogy nincs annál szomorúbb, mint amikor sok munkával, szervezéssel jön létre egy ilyen nagyszabású rendezvény, amire nagyon kevesen jönnek el. Évről-évre nagyobb az érdektelenség, a passzivitás. Tisztelet a kivételnek, akik ma itt vannak, megtisztelik a rendezvényeinket is, szinte mindig ugyanazokat az arcokat látom…
Kulturális csoportjainknál is vannak bajok, kevés, vagy egyáltalán nincs utánpótlás. Mi a hátteret biztosítjuk, vannak értékes hangszereink, szép népviseleteink táncosoknak, énekkarosoknak egyaránt. Pólókat is kapott valamennyi tag, ez is az összetartozást kívánja elősegíteni. Kirándulást szervezünk minden évben az aktív tagoknak és a segítőknek, ezzel jutalmazva egész évi munkájukat, azt, hogy szabad idejükből áldoznak a próbákra és a fellépésekre.
Vannak pozitív példák is, itt emeljük ki a tavaly januári megyei horvát bált, amit példás összefogással rendeztünk meg. Sokat segített a polgármesterünk és a felesége, a jegyző asszony és a képviselők, a tűzoltók, az énekkarosok és a táncosok. Ebből látszik, hogy ha összefogunk, félretesszük kisebb-nagyobb sérelmeinket, nagy dolgokat vihetünk végbe!
Amatőr színjátszó csoportot is minden évben meghívunk a kultúrházba, többször nagy sikerrel szerepeltek a szentpéterfaiak, 2017-ben a pinkovaci színjátszók.
2016-ban nagy örömükre megyei érték lett a farsangi rozmaringszedés, elsőként a horvát helyi értékek közül. Ez legfőként Cseri Tivadar érdeme, ő kezdeményezte és küzdött érte a legtöbbet. Kis színes füzet is készült erről a szép hagyományról, csatári képeslapot is csináltattunk, hogy vendégeink hírét vigyék ennek a szép kis falunak. Elkészült az ún. „Falufilm”, hamarosan, még az idén bemutatjuk, remélem, nagyon sokan leszünk majd ezen a bemutatón.
30 példányban fizetjük elő a Hrvatski Glasnik című hetilapot, amit Cseriné Jutka, Tivadar felesége szorgalmasan kioszt minden héten, itt köszönöm meg neki ezt a munkát, és a többit is, mert bármi van, mindig számítani lehet rá. Ehhez tartozik még egy nagy köszönet azoknak a szorgalmas asszonyoknak, akik első szóra hozzák a jobbnál-jobb pogácsát, süteményt a rendezvényeinkre. Lipa fala!
Letelt az öt év, amire bizalmat szavaztak nekünk, megpróbáltunk élni vele, volt, ami sikerült, voltak kudarcok is… A többség támogatása nélkül nehéz eredményesen dolgozni. Kérjük, hogy a következő ciklusban is segítsék a képviselők munkáját, hogy a horvát kultúra és anyanyelv ne menjen veszendőbe. Amit eleink több évszázadon át megőriztek, kötelességünk ápolni, megtartani. Ehhez kívánunk valamennyiüknek jó egészséget, jókedvet, aktivitást!
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
Pezenhoffer Antalné
a horvát nemzetiségi önkormányzat elnöke









