Jól küzdött a csapat, a döntetlen igazságosabb lett volna
A 92. percben furcsa körülmények között bekapott góllal vereséget szenvedett vasárnap a Felsőcsatár Tanakajdon a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában lejátszott mérkőzésen.
Ez volt az őszi idény kilencedik fordulója.
Tanakajd TC-Felsőcsatári KSK 2-1 (1-1)
Felsőcsatári KSK: Tieber B. (Terentii) – Czlenner, Podlaviszki, Cobzaru (Takács B.), Kopácsi – Horváth Sz., Krancz Gy., Schmalzl (Cseri), Böhm – Horváth L., Varga P.
Jó erővel kezdett a vendégcsapat, látványos megmozdulásokban sem volt hiány, ami meglepte a hazaiakat. Hát még a gól! A Felsőcsatár Czlenner révén a 20. percben megszerezte a vezetést. A hazaiak összeszedték magukat, több támadást vezettek, majd a 33. percben egyenlítettek is.
A második játékrészben is kiegyenlített volt a küzdelem, nem véletlen, hogy a Tanakajd edzője az 55. percben kettős cserét határozott el, így akarta frissíteni a játékot. Ez némileg sikerült is, de a 90. percig nem született újabb találat. A hosszabbításban azonban egy újabb hazai csere után a 92. percben mégis a maguk javára tudták fordítani a mérkőzést.
A Felsőcsatár maradt a 13. helyen, hat pontjával egyre inkább leszakad a 14-15 pontos középmezőnytől.
Szombaton az utolsó helyezett, eddig pont nélküli Viszák érkezik Felsőcsatárra, a meccs délután fél 3-kor kezdődik. Egy héttel később, a 11. fordulóban a Felsőcsatár szabadnapos lesz.
Ifi:
Tanakajd TC-Felsőcsatári KSK 4-1 (2-0)
A fiatalok a 12. helyet foglalják el.









