Aktuális

Átjárhatóvá kell tenni az Arany János utcai telkek mögötti utat

2020. március 3.

Harminc napon belül felszólítást küld a felsőcsatári önkormányzat az érintett lakóknak, hogy tegyék átjárhatóvá az Arany János utcai telkek mögötti utat, amit ezzel összhangban átminősítenek önkormányzati magánúttá.

Az Arany János utca mögötti önkormányzati út kérdéskörének megtárgyalása volt az egyik téma a felsőcsatári képviselő-testület által múlt csütörtökre szervezett lakossági fórumon, amit jelentős érdeklődés közepette tartottak meg a kultúrházban.

Konczér Katalin polgármester elöljáróban arról tájékoztatta a megjelenteket, hogy régóta húzódó ügyről van szó, ugyanis a Pomper házaspár számos fórumot megjárt már azért, hogy az önkormányzat méresse ki a szóban forgó utat, majd pedig intézkedjen annak átjárhatóságáról. Nemrég aláírásgyűjtésbe is fogtak annak igazolására, hogy tíznél több család támogatja a kezdeményezésüket. (Elhangzott az is, hogy nem minden aláíró tudta pontosan, mit is ír alá…)

A faluvezető leszögezte: a községnek nincs mintegy három és félmillió forintja arra, hogy kiméresse az utat, de erre szerinte nincs is szükség. A képviselő-testület tagjai nemrég személyesen is bejárták a területet, aminek során azt tapasztalták, hogy a valamikori út szélessége egyes helyeken alig haladja meg a két métert, tehát nagyobb járművekkel, traktorokkal, vontatókkal egy esetleges kimérés után sem lenne járható. Ezt a megállapítást a jelen lévő Pomper házaspár vitatta, amihez több más – részben egyetértő, részben cáfoló – hozzászólás is érkezett a jelenlévőktől.

Konczér Katalin azzal folytatta, hogy a képviselő-testület igyekszik olyan megoldást kínálni, ami mindenki számára elfogadható. Ennek részeként önkormányzati magánúttá minősítik át az utat, majd pedig harminc napon belül felszólítják az átjárást kerítéssel és más módon nehezítő Arany János utcai ingatlantulajdonosokat az akadályok megszüntetésére. Hozzátette: talán alkalmasabb megoldás lenne, ha nem ezt az utat használnák a későbbiekben a tulajdonosok, hanem az azzal párhuzamos, a vasfüggöny idején a határsáv megközelítéseként szolgáló másik, jobb állapotban lévő utat. Ezt egy térképvázlaton tette jól láthatóvá.

A polgármester ezen javaslatát néhányan azzal utasították el, hogy a két út közötti telekrészek nem mindegyike van az Arany János utcai lakók tulajdonában, az pedig senkitől se várható el, hogy szabad átjárást engedélyezzen a területén. Másrészt páran arra keresték a magyarázatot, milyen jogi formulát takar az önkormányzati magánút megnevezés, és miért van szükség az átminősítésre.

A csaknem egy órás vita végül azzal zárult: a képviselő-testület egyértelmű szándéka, hogy ez a régóta húzódó ügy mielőbb nyugvópontra jusson. Ehhez persze nem csak arra van szükség, hogy minden érintett eleget tegyen az önkormányzat felszólításának az útakadályok elbontására, hanem arra is, hogy járhatóvá tegyék a szóban forgó út bejáratát az italbolt felőli részen, továbbá a csapadékvíz elvezetésére is találjanak megoldást.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!