Aktuális

Az utolsó percben rúgott góllal nyert szombaton a Szentpéterfa

2020. március 16.

Mindvégig kiélezett küzdelmet hozott a végül a Szentpéterfa győzelmével zárult szombati mérkőzés Felsőcsatáron a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában, ahol a 18. fordulót bonyolították le.

Zárt kapus mérkőzést játszottak a csapatok a koronavírus járvány miatt.

Felsőcsatári KSK-Szentpéterfai SE 0-1 (0-0)

Felsőcsatári KSK: Neubauer – Czlenner (Veres), Horváth L., Varga P., Podlaviczki – Krancz Gy., Kopácsi (Cobzaru), Schmalzl (Böhm), Tieber – Pehr, Simon K. (Terentii)

A mérkőzés jegyzőkönyve:

Kemény küzdelmet hozott a “szomszédvári” rangadó, az első 45 percben egyik csapat se tudott felülkerekedni a másikon. A második félidőben is folytatódott a nyílt harc, amit időnként keménykedés is tarkított. A három pont sorsa csak a 90. percben dőlt el, amikor betaláltak a vendégek a Felsőcsatár hálójába. A hazaiak négy, a szentpéterfaiak egy sárga lapos figyelmeztetést kaptak.

A megszerzett három ponttal a Szentpéterfa továbbra is versenyben van az első helyért, míg a Felsőcsatár őrzi 11. pozícióját.

Ha minden a korábban elfogadott versenykiírás szerint történik, március 22-én Táplánszentkereszten folytatja a Felsőcsatár, a meccs délután 3 órakor kezdődik. A Tápláni KSK a 13. a bajnokságban. A koronavírus járvány miatt azonban változás lehetséges.

Ifi:

Felsőcsatári KSK-Szentpéterfai SE 1-1 (0-0)

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!