Pinka utca lehet az eddigi Néphadsereg utca új elnevezése
A Néphadsereg utca nevének megváltoztatását határozta el a felsőcsatári képviselő-testület, a döntéshez a település lakóinak a javaslatait is figyelembe veszik – hangzott el a legutóbbi önkormányzati lakossági fórumon.
900 ezer forintot nyertek pályázaton a felsőcsatári tűzoltók
900 ezer forintot nyert a Felsőcsatári Önkéntes Tűzoltó Testület a Nemzeti Együttműködési Alap által kiírt pályázaton, amire tavaly októberben adták be az igényüket. Az igényelt összeg egyébként csaknem 3 millió forint volt.
Tájékoztató a koronavírus fertőzésekkel összefüggő eljárásrendről
Tájékoztatót jelentetett meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ az új koronavírus fertőzésekkel kapcsolatos eljárásrendről és a teendőkről, amit többek között eljuttattak a települési önkormányzatok polgármestereihez is.
Tíz emberrel is könnyen legyőzte a Vasszécseny a Felsőcsatárt
Továbbra se megy a Felsőcsatárnak Vasszécsenyben, vasárnap tíz emberrel is könnyen győzött a Petőfi SE a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában, ahol a tizenhetedik fordulót játszották a csapatok.
Járványügyi intézkedések a templomokban, a szertartásokon
A koronavírus járvány megelőzése érdekében hozott intézkedéseket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Mint a kiadott közleményben olvasható, “a ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve léptettük életbe a rendelkezéseket”.
Naprakész járványügyi információk a koronavirus.gov.hu oldalon
Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, hogy Magyarországon két, koronavírussal fertőzött személyt találtak: két iráni egyetemistát ápolnak a betegséggel. Ezzel egyértelművé vált, hogy hazánkban is jelen van a járvány.
Óvodások és a szüleik ismerkednek a felsőcsatári iskolával
Nyílt napot hirdetett szerdára és csütörtökre a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola a leendő első osztályosoknak és a szüleiknek. Tizenegy településről húsznál több érdeklődőt vártak a programra.
Átjárhatóvá kell tenni az Arany János utcai telkek mögötti utat
Harminc napon belül felszólítást küld a felsőcsatári önkormányzat az érintett lakóknak, hogy tegyék átjárhatóvá az Arany János utcai telkek mögötti utat, amit ezzel összhangban átminősítenek önkormányzati magánúttá.
Győzelemmel rajtolt a Felsőcsatár a bajnokság tavaszi idényében
Öt gólt rúgott és győzött a Felsőcsatár a Bajánsenye ellen a tavaszi idénynyitó mérkőzésen vasárnap a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában. A tizenhatodik fordulót játszották a csapatok.
Koronavírus: tíz pontos figyelmeztetést adott ki a kormány
A kormány kiemelten kezeli a koronavírus-járványt, az Operatív Törzs folyamatosan működik – közölte csütörtökön este a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely tíz pontos figyelmeztetést is kiadott a magyar állampolgárok számára.









