Konczér Katalin polgármester újévi köszöntője
Továbbra is azon fogunk munkálkodni, hogy az itt élők, továbbá a településünkre látogatók pozitívan értékeljék a közösen elérni szándékozó eredményeket – írta a többi között újévi köszöntőjében Konczér Katalin, Felsőcsatár polgármestere.
Békés karácsonyi ünnepeket, boldog új esztendőt!
Az angyali seregek vígan így énekelnek: dicsőség mennyben az Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek!
Jövőre is keddenként szállítják el a kommunális hulladékot
Közzétette a Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. a jövő év első felére vonatkozó hulladékgyűjtési naptárát. Eszerint Felsőcsatárról 2020-ban is keddenként szállítják el a kommunális hulladékot.
Mutatjuk a szombathelyi patikák ünnepi ügyeleti rendjét
Közzétette a Szombathelyi Kistérségi Társulás a megyeszékhelyen lévő gyógyszertárak decemberi ügyeleti rendjét. A közelgő ünnepekre való tekintettel megmutatjuk, hogy melyik patika mikor tart nyitva Szombathelyen.
Csaknem háromszáz csokit gyűjtöttek össze a gyerekeknek
Negyedik alkalommal hirdetett csokigyűjtési akciót egy civil szerveződés, amelynek révén a Vas megyei bentlakásos gyermekintézmények ötszáz lakójának karácsonyát szeretnék megédesíteni. Az akciót a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal munkatársai is segítették.
A nyugdíjas klub évzárója – rendőri tanácsokkal
Évzáró foglalkozását tartotta meg múlt pénteken a megszokott helyén, a kultúrház klubhelyiségében a felsőcsatári nyugdíjas klub. Vendége is volt az összejövetelnek: Németh Attila rendőr főtörzsőrmester, körzeti megbízott.
Ma döntenek a képviselők a szociális tűzifa kérelmekről
Ülést tart a felsőcsatári önkormányzat képviselő-testülete december 16-án, azaz ma este 6 órai kezdettel a helyi kultúrházban. A képviselők a többi között zárt ülésen döntenek a szociális tűzifa kérelmekről.
Összefogott a falu, hogy köszöntsék a szépkorú lakókat
Az egész falu összefogott, hogy műsorral, vendéglátással és sok-sok jó szóval köszöntsék Felsőcsatár szépkorú lakóit. Több mint félszáz idős ember fogadta el az önkormányzat meghívását a kultúrházban megrendezett vasárnapi adventi délutánra.
Adventi műsoros estre és vacsorára várják a falu idős lakóit
Vendéglátással egybekötött adventi műsoros délutánra, zenés estre hívja és várja a település szépkorú lakóit a felsőcsatári önkormányzat képviselő-testülete december 15-én, vasárnap délután fél négykor a kultúrházba.
Félezernél is több fotó érkezett a diákoktól az iskolai pályázatra
A hely, ahol élek címmel hirdetett fotópályázatot az ősz elején a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola. A diákok több mint ötszáz képet készítettek az őket körülvevő környezetükről, a legjobbakat díjazták.









