Szeptember 5-én lesz a kutyák veszettség elleni védőoltása
Az ebek úgynevezett összevezetett, veszettség elleni védőoltása szeptember 5-én, szombaton délelőtt 11 és déli 12 óra között lesz Felsőcsatáron, a kisbolt előtti parkolóban – közölte dr. Tóth Ádám állatorvos.
A tűzoltók már gyűjtik a fémhulladékot, hétfőn pedig lomtalanítás
A helyi tűzoltó testület tagjai tegnap, azaz kedden megkezdték és a késő délutáni órákban ma is folytatják Felsőcsatáron a fémhulladékok összegyűjtését. Augusztus 31-én, hétfőn pedig teljes körű lomtalanítás lesz a településen.
Remek kezdés: öt góllal verte a Felsőcsatár az Őriszentpétert
A második fordulóban kezdte meg az őszi idényt – méghozzá fölényes győzelemmel – vasárnap a Felsőcsatár Őriszentpéteren, mivel egy héttel korábban a pálya használhatatlansága miatt elhalasztották a Viszák elleni hazai derbit.
Holnap viszik el a szelektíven gyűjtött hulladékot Felsőcsatárról
A Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. közlése szerint augusztus 25-én, kedden lesz Felsőcsatáron az aktuális hónapban esedékes szelektívhulladék-gyűjtési nap.
A családok ünnepe volt az idei búcsú Felsőcsatáron
Az újszülöttek, a családok, a kisebb-nagyobb közösségek ünnepe volt az idei Szent István-napi búcsú Felsőcsatáron. Az ünnepi megemlékezések közepette tizenhárom emlékfát ültettek el a falu új közösségi színtérévé lett kerékpáros pihenőhelyen.
Polgármesteri intézkedés kézfertőtlenítő és maszk használatáról
A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal tájékoztatása szerint Felsőcsatár Község Önkormányzata polgármesterének intézkedése alapján továbbra is kötelező a hivatal bejáratánál található kézfertőtlenítő használata.
Szerdán csak délelőtt lesz ügyfélfogadás a toronyi hivatalban
A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal vezetője, dr. Scheid Eszter jegyző értesíti a lakosságot, hogy a hivatal augusztus 19-én, szerdán a megszokott délelőtti-délutáni időpont helyett csak reggel 8 és déli 12 óra között tart ügyfélfogadást.
Szent István-napi búcsú Felsőcsatáron – Íme, az ünnepi program
Az államalapítás ünnepén, augusztus 20-án, csütörtökön tartják a Szent István-napi búcsút Felsőcsatáron. Délelőtt ünnepi szentmise lesz a római katolikus templomban, délután és este pedig a kerékpáros pihenőhelyre várják a település lakóit.
Szeptember 4-éig lehet igényelni az iskolakezdési támogatást
A szülők anyagi terheinek enyhítése érdekében beiskolázási támogatással segít a felsőcsatári önkormányzat. A kérelmet augusztus 24-e és szeptember 4-e között lehet beadni a helyi önkormányzati hivatalban, a megítélt támogatást egy héten belül kifizetik.
Fektetik a földkábelt az Arany János utca egy szakaszán
Ma reggel megkezdték a közterületbontási munkálatokat, azzal együtt a földkábel fektetését Felsőcsatáron, az Arany János utca 44-45. számú lakóingatlanok előtt. A kivitelező ígérete szerint legkésőbb holnap megtörténik a helyreállítás.









