Huszonkét elsőssel nyílt meg a tanév a felsőcsatári iskolában

Rekord számú, összesen huszonkét elsőssel nyílt meg az idei tanév a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában. A hétfői ünnepélyes tanévnyitóra csak a legkisebbek szülei mehettek be az épületbe, ők is csak maszkban.
Ahogy azt a koronavírus járvány tavaszi belobbanása előtt megtartott nyílt napról szól tudósításunkban előre jeleztük, az érdeklődők nagy számára tekintettel már akkor jó esély mutatkozott arra, hogy a korábbi évekhez képest jóval nagyobb létszámú első osztály induljon az idén szeptemberben a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában. És így is lett. A tavalyinál kétszer több, huszonkét elsős kezdte meg a tanulmányait az iskolában.
A hétfő esti tanévnyitó ünnepséget – a járványügyi szabályok maximális betartásával – az iskola udvarára hirdették meg, ám az esős idő meghiúsította a terveket. A diáksereg az osztálytermekbe vonult, ahová a szüleik nem tarthattak velük. Kivéve az elsősök hozzátartozóit, akik maszkban bemehettek az épületbe. A tanévnyitó pedig online közvetítésben zajlott.
Szegleti Veronika intézményvezető köszöntötte a diákságot és a vendégeket, majd rögtön a rendkívüli helyzetről beszélt:
“Úgy, mint miden évben, az idén is rendkívüli helyzetet teremt az iskolai tanévnyitó. Ám e tanév indításában nem csupán az hoz a megszokottól némileg eltérő helyzetet, hogy a gyermekek új, magasabb évfolyamon kezdik meg tanulmányaikat, néhány esetben új pedagógussal dolgozhatnak, valamint új tantárgyfelosztás, órarend készült el, hanem a tanítás-tanulás folyamatának körülményei is megváltoztak.
Ezekhez pedig alkalmazkodnunk kell egészségünk, valamint a viszonylag normál intézményi működés fenntartásának érdekében.
Iskolánk pedagógusai nemrégiben az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kiadott járványügyi intézkedési terv alapján megalkották a helyi, mindannyiunkat érintő, a járvány terjedését megelőző eljárásrendünket, mely gyermekre, pedagógusra, szülőre, intézményi dolgozóra egyaránt megfogalmaz szabályokat.” (Erre a későbbiekben még visszatérünk…)
“A tanév során sajnos nem szervezünk nagy, közösségi együttműködésre ösztönző kirándulásokat, programokat, rendezvényeket számotokra annak érdekében, hogy a tanulás folyamata megvalósítható legyen a járvány terjedésének megelőzésére szolgáló tevékenységeinkkel.
Annál nagyobb figyelmet fogunk fordítani azonban az osztályközösségek életét kialakító események megvalósítására, és természetesen a tantárgyi tananyaghoz kötődő tanulandó feladatok elsajátításának elősegítésére.
Emellett az elmúlt félévben, a digitális munkarendben nem megvalósítható tartalmak is beépülnek a tanórák falai közé. Tesszük ezt mindannyian éves fő témánk a „Játék és a játékosság” témakörébe ágyazva.
Intézményünk épületei ezen a nyáron sem maradtak felújítási, rendezési, környezetszépítési folyamatok nélkül. Amellett, hogy több alkalommal is megtörtént az épületek fertőtlenítése, takarítása, néhány nappal ezelőtt fenntartónknak, a Szombathelyi Tankerületnek köszönhetően sor kerülhetett nagy épületünk folyosójának teljes körű fertőtlenítést elősegítő kifestésére.
Régi vágyunk válhatott valóra ezzel, ám a most még kicsit sivárnak tűnő, ám annál tisztább falak, bízom benne, hogy nemsokára újra gyermekrajzokkal lehetnek teli, és szerencsére ezek most már nem a falomlások, illetve hibák eltakarását, hanem a belső hangulat megteremtését, a komfortérzet megvalósítását szolgálják majd.”
Az intézményvezető tájékoztatójából kiderült a többi között, hogy a 2020-21-es tanévben 123-an kezdik meg a tanulmányaikat különböző osztályfokokon a felsőcsatári iskolában. Köztük a 22 elsős, akik Skultétiné Stubits Zsuzsanna tanítónő segítségével kezdik meg a tanulmányaikat az intézmény falai között. A 2. osztályosok osztályfőnöke Fekete Gabriella. A 3. osztályt Móriczné Pehm Anna vezeti. A 4. osztály tanítója Taschlerné Török Eszter. Az 5. osztály osztályfőnöke Huszárné Szabó Tímea. A 6. osztály vezetője Lászlóné Jusits Anna. A 7. osztály osztályfőnöke Ladányi Veronika. A búcsúzó 8. osztályosokat pedig Vargyasné Köbli Lilián irányítja.
Szegleti Veronika végül – néhány technikai jellegű információ megosztása után – Artur Shopenhauer filozófus gondolataival kívánt sikeres és egészségben gazdag tanévet minden jelenlévőnek – pedagógusnak, szülőnek és diáknak egyaránt:
„Az egészség nem minden, de az egészség nélkül minden semmi.”
A képeket Kecskés Ákos készítette.