Aktuális

Óvodások és a szüleik ismerkednek a felsőcsatári iskolával

2020. március 4.

Nyílt napot hirdetett szerdára és csütörtökre a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola a leendő első osztályosoknak és a szüleiknek. Tizenegy településről húsznál több érdeklődőt vártak a programra.

Minden esély megvan arra, hogy a korábbi évekhez képest jóval nagyobb létszámú első osztály induljon az idén szeptemberben a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában. Míg 2018-ban tíz, 2019-ben pedig tizenegy elsőssel kezdődött meg a tanév az intézményben, az idén akár kétszer ekkora is lehet az induló osztály létszáma.

Szegleti Veronika intézményvezető elmondta: az előzetes jelentkezések alapján örömmel nyugtázták, hogy az idén tizenegy környékbeli településről húsznál több óvodás szülei gondolták úgy, hogy ebbe az iskolába íratják a gyermeküket. Ami pedig a nyelvi képzést illeti, a leendő elsősök nagyjából fele-fele arányban tanulják majd a horvátot és a németet.

A szerdai nyílt napra is sokan eljöttek. Az első két órában matematika és olvasás órán vehettek részt az óvodások és a szüleik, míg a harmadik órában választhattak a német és a horvát nyelvű foglalkozások között. Ahol persze a leendő elsősök együtt voltak a felsőbb évfolyamosokkal. Az óvodások nagy lelkesedéssel vettek részt a játékos foglalkozásokon, volt olyan kislány, aki édesanyjához bújva elárulta az intézményvezetőnek, hogy alig várja már a szeptembert, amikor végre beülhet az iskolapadba.

Szegleti Veronika egyébként részletes tájékoztatót is adott a nagyszünetben az általa vezetett intézményről. Lényegében megismételte azokat a legfontosabb információkat, amik nemrégiben a Szombathelyi Televízióban is elhangzottak, amikor is az igazgató egy stúdióbeszélgetés során mutatta be az iskoláját. Ezt a videót itt lehet megnézni.

Hozzászólások

Jelentkezz be, hogy hozzászólhass!