Múltidézés 1978-ból: Adalékok Felsőcsatár történetéhez

A szerző, Kereszturiné Pintér Mária hozzájárulásával adjuk közre online változatban az Adalékok Felsőcsatár történetéhez című, az akkori községi tanács végrehajtó bizottságának kiadásában 1978-ban megjelent könyvet. A digitális formátumot egy korábbi felsőcsatári lakos, Kun-Pál Gábor készítette és küldte el számunkra, amit ezúton is köszönünk.
“… Őrizzük, gyűjtsük össze emlékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, kétesebb a jövő…” – idézi Ipolyi Arnold szavait mintegy mottóként az Adalékok Felsőcsatár történetéhez című könyv szerzője, Kereszturiné Pintér Mária. Majd felteszi a kérdést: “Hogyan is kell szeretni a hazát, megőrizni a múlt emlékeit?” A választ pedig így foglalja össze: “Mint történelem-könyvtár szakos tanárnak, helytörténésznek a munkám lényege és célja az, hogy megismertessem szűkebb hazám múltját, napjainkig vezető útját. A honismereti munka így lehet a hazaszeretet, a nemzetépítés eszköze. Eleink jó példával mutatták be a ‘genius loci’, a hely szelleme kötelezettségét.”
A jelenleg is Szombathelyen élő Kereszturiné Pintér Máriának eddig 17 könyve jelent meg, köztük számos pályadíjas alkotás. Megírta a többi között Szentpéterfa, Vaskeresztes, Döröske, Vasszécseny, Nagykölked és Táplánszentkereszt monográfiáját, a Szombathelyi Nemzeti Színház történetét, az ő nevéhez fűződik továbbá egy helytörténeti olvasókönyv, ami a megyeszékhely köztéri szobrait, emléktábláit mutatja be.
Visszatérve a felsőcsatári könyvhöz, azt dr. Degré Lajos, dr. Eperjessy Ernő és dr. Naszádos István lektoráltra. A címlapot Káldi Judit tervezte, a fotókat Kálovits Attila készítette. A szerző korábban elmondta, hogy a korabeli fényképfelvételeket a falu lakóitól gyűjtötte össze, és a kötet megjelenése után vissza is adta azokat a tulajdonosoknak, így azok ma már eredeti formájukban aligha lelhetők fel. Kár…
Miután a szerző a hozzájárulását adta, most itt közreadjuk a könyv digitális változatát, lehetőséget kínálva mindenkinek, hogy “töltekezzen” Felsőcsatár múltjából.
A könyvet itt lehet letölteni: