Felsőcsatáron él még a keresztjáró napok hagyománya
Szentmisét mutattak be a Mária-kápolnában, majd megáldották a határt hétfőn a felsőcsatári hegyen – tovább él a településen a keresztjáró napok hagyománya, ami a világegyházban az ötödik századtól ismert szokás, míg itt csaknem háromszáz éves múltra tekinthet vissza.
Pornóapátiból, Vaskeresztesről és Nardáról is érkeztek hívek hétfőn a felsőcsatári hegyen álló kápolnába, hogy a helybeliekkel együtt imádkozzanak és részt vegyenek az ünnepi szentmisén, amit Zakó Jenő nemesbődi plébános mutatott be.
Inzsöl Richárd káplán emlékeztetett rá, hogy az áldozócsütörtök előtti hétfő, kedd és szerda a testi-lelki javakért könyörgő imádságos, úgynevezett keresztjáró napok. Ezt az ünnepet ezen a vidéken szinte már csak Felsőcsatáron tartják. A keresztény hagyomány szerint Galliában, Vienne környékét az 5. század közepén sok természeti csapás érte, ezért 469-ben Szent Mamertus az Urunk mennybemenetele előtti három napra böjtöt, körmenetet és imádságokat rendelt a szorongatások megszűnéséért. A hagyományt, amit ma keresztjáró napokként ismerünk, Gallia más egyházmegyéi is átvették, majd a 6. századtól Hispániában és Itáliában, a 9. századtól pedig Germániában is fontos egyházi eseménnyé lett.
Ilyenkor szokás megáldani a határt. Mint a káplán elmondta, a szélsőséges időjárás miatt van miért aggódniuk a gazdáknak, ugyanakkor figyelembe kell vennünk azt is, hogy végső soron az ember is oka a természet ilyen módon történő átalakulásának. “Veszve azonban semmi sincs” – hangsúlyozta -, “hiszen bízhatunk az Isten csodatévő erejében, imádságaink pedig meghallgattatásra találnak.”
A csaknem háromszáz éves kápolnában – erről bővebben itt olvashatnak – bemutatott szentmise után a pap megáldotta a határt mind a négy égtáj felé, kérve az Urat, hogy a viszontagságos körülmények közepette is adjon bőséges termést, s ne menjen veszendőbe az emberek fáradozása.
