Koronavírus

Szombattól kijárási korlátozás lép életbe az egész országban

2020. március 27.

Március 28-án, szombaton lép életbe a magyar kormánynak a kijárási korlátozásról hozott, az egész országra vonatkozó rendelete. Az intézkedés április 11-éig, a húsvétot megelőző nagyszombatig marad érvényben.

A koronavírus járvány megfékezése érdekében hozott kormányrendelet, ami részletesen tartalmazza, kire milyen korlátozások érvényesek, a Magyar Közlöny 56. számában jelent meg.

További részletek itt:

Magyar Közlöny – 56. szám


Önkéntesek jelentkezését várják az alakuló segítő csoportba

2020. március 25.

A koronavírus járvány okozta veszélyhelyzetre és annak várható hatásaira tekintettel önkéntes csoport létrehozását kezdeményezi Felsőcsatáron a település önkormányzata. Várják az önkéntesek jelentkezését.

A település polgármestere, Konczér Katalin ezekkel a gondolatokkal fordult Felsőcsatár lakóihoz:

Kedves Felsőcsatári Lakosok!

Szeretnénk egy önkéntes csoportot létrehozni, melynek célja az esetleges karanténban lévő személyek/családok segítése, valamint igény esetén időseknek, gyerekes családoknak a helyi boltban történő bevásárlása.

Segítséget várunk a hamarosan elkészülő maszkok kihordásában, amit minden felsőcsatári háztartásba szeretnénk eljuttatni.

Az elkövetkezendő hetekben nagy szükségünk lesz egymásra! Tegyünk egymásért!

Önkéntesnek jelentkezni lehet: Tarján Júlia – Felsőcsatár védőnőjénél a következő telefonszámon: 0630/7554804

Konczér Katalin

polgármester


Hétköznap nincs sürgősségi fogászati ügyeleti ellátás

2020. március 25.

Megváltozott rendben működteti március 19-étől a fogászati ügyeleti ellátást Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata – tájékoztatta a megyei tisztifőorvos a városkörnyéki települések polgármestereit.

Dr. Wächter Walter László megyei tisztifőorvosnak a térség polgármestereihez eljuttatott tájékoztató leveléből kiderül, hogy Szombathely Megyei Jogú Város Önkormányzata a koronavírus járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel 2020. március 19-étől megváltozott rendben működteti a megyeszékhelyen lévő, Wesselényi utcai fogászati ügyeleti ellátást.

A változás lényege, hogy a hétköznapi ügyelet teljes egészében megszűnt. Sürgős esetben a fogászati ellátás csupán hétvégén, munkaszüneti, illetve ünnepnapon reggel 8 és délután 2 óra között érhető el. Ráadásul csak azon települések lakói vehetik igénybe a sürgősségi ügyeletet, amely települések erre vonatkozó megállapodást kötöttek a szombathelyi önkormányzattal, továbbá amely település fogorvosa részt vállal az ügyeleti szolgálat munkájában.

A tisztifőorvos egyidejűleg felszólította a Vas megyei fogászati alapellátásban dolgozó orvosokat a fennálló helyzet megoldásában való együttműködésre.


Központi tájékoztató anyagok letölthető formátumban

2020. március 19.

COVID19_kezmosas_menete_1_20020314

COVID19_megelozes_12pontja_20200315

COVID19_priorizalt_teendok_EMMI_20200315

COVID19_szulok_nagyszulok_vedelme_EMMI_20200311

COVID19_varandosok_kismamak_csecsemok_EMMI_20200311


Szórólapos tájékoztatás az orvos-beteg találkozókról

2020. március 19.

Minden felsőcsatári háztartásba eljuttatják a mai nap során azt a szórólapot, amiben Konczér Katalin polgármester az orvos-beteg találkozásokkal kapcsolatban tájékoztatja a lakosságot.

Itt mutatjuk a tájékoztatót teljes terjedelmében:

TÁJÉKOZTATÁS

Tisztelt és kedves Felsőcsatáriak!

Dr. Grastyán Katalin háziorvos kérése alapján a következőkről tájékoztatom Önöket, a rendkívüli járványhoz kapcsolódóan:

1. Ahogy az országos médiákból is hallható volt, tisztelettel kérjük, hogy lázas beteg NE a rendelőben keresse fel a doktornőt, hanem telefonon (0630/480-4404) konzultáljon vele a teendőkről;

2. Az orvosi rendelő kapujára kihelyezésre került egy postaláda, ahova kérjük bedobni a kapott leleteket és gyógyszerigényüket;

3. Gyógyszerigény esetén kérjük egy papírra felírni az igénylő nevét, telefonszámát, az igényelt gyógyszer megnevezését, mennyiségét, amit pedig rendelési nap előtt a rendelő kapujánál elhelyezett postaládába kérünk bedobni. Az igényelt gyógyszerek másnap délutántól bármelyik gyógyszertárban kiválhatók recept nélkül, az elektronikus rendszernek köszönhetően. A gyógyszert hozzátartozónak is kiadják, amennyiben bemondja a beteg TAJ számát, illetve személyi okmánnyal igazolja magát. Amennyiben ettől függetlenül valaki kéri a doktornő által kiállított felírási igazolást, azt a rendelési napon, a rendelés végén, az orvosi rendelőben átveheti.

Hálásan köszönöm együttműködésüket és megértésüket!

Tisztelettel és szeretettel:

Konczér Katalin
polgármester


Telefonáljon, mielőtt elindulna a központi orvosi ügyeletre!

2020. március 18.

Csak az ügyeletes orvossal történő előzetes telefonos egyeztetést követően, annak utasítása alapján induljanak el a betegek, amennyiben úgy érzik, hogy orvosi ellátásra van szükségük a szombathelyi központi orvosi ügyeleten!

Egyebek mellett ezt az intézkedést is tartalmazza a Szombathelyi Kistérség Többcélú Társulásának elnöke, Zsolnai Zoltán által a térség polgármestereinek és jegyzőinek küldött tájékoztató levele, amit itt lehet elolvasni:

Időközben dr. Wächter Walter László megyei tisztifőorvos is ajánlásokat fogalmazott meg az orvos-beteg találkozásokkal kapcsolatban a koronavírus járvány idejére.

Ebben a többi között azt tanácsolja, hogy a háziorvosok lehetőleg előjegyzés alapján dolgozzanak. A fertőző betegek vagy a betegségre gyanús páciensek ellátását célszerű időben elkülöníteni, egyéb betegek ellátása utánra időzíteni. A várakozók számát korlátozzák, egyszerre annyian legyenek a betegváróban, hogy egymástól legalább két méter távolságban tudjanak helyet foglalni. A személyes megjelenést nem igényló ellátást (beutalók, receptek, igazolások, leletek megbeszélése stb.) a páciensek telefonon, illetve elektronikusan vegyék igénybe. Ajánlja az orvosoknak, hogy a légúti panaszokkal jelentkező betegeket telefonon kérdezzék ki.

További részletek a háziorvosi rendelő ajtaján elhelyezett tájékoztatón olvashatók.


Lelkipásztori levél a nagyböjt és a koronavírus járvány idejére

2020. március 18.

Lelkipásztori levélben fordult a hívekhez Várhelyi Tamás szentpéterfai plébános. Ebben a nagyböjttel, az istentiszteleti renddel és a koronavírus járvánnyal összefüggő intézkedéseket részletezi, illetve buzdító gondolatokat fogalmaz meg.

Íme, a plébános levele:

Kedves Testvérek!

Plébániánk (Felsőcsatár, Horvátlövő, Narda, Pornóapáti, Szentpéterfa, Vaskeresztes) lakói!

Legutolsó közös vasárnapi szentmiséink végén elénekeltük nemzeti Himnuszunkat, amelyben kértük a Jó Isten áldását, oltalmazó jóságát. Most ismét egy balsors sújtja hazánkat, világunkat, szükségünk van az Ő védőkarjára és az egymással való közös összefogásunkra is, megmutatva, hogy nem félünk, hanem bízunk Istenben és számítunk embertársainkra, s mi magunk is tesszük a feladatunkat az adott helyzetben!

Mi, atyák is igyekszünk eszerint tenni. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia mai (márc. 17.) rendelete értelmében vasárnaptól (márc. 22.) hétköznapokon és az ünnepnapokon NEM lesznek nyilvános (azaz a nép, a hívek részvételével tartott) szentmisék, csak úgynevezett nép nélküli magánmisék, amit a pap egymaga, esetleg a kántorral együtt tart meg. Méghozzá ez sem mindegyik településünkön, hanem csak a központban: Szentpéterfán. De ott, abban a szentmisében imádkozunk plébániánk egész közösségéért is. Ez a tudat segítse az otthonlévőket! Imáinkban hordozzuk egymást és az értünk fáradozó egészségügyi, rendvédelmi, bolti, fuvarozási dolgozókat és a döntéshozókat, hogy érezzék ők is, hogy mellettük állunk, még ha fizikailag otthon is kell maradnunk, hogy a rájuk nehezedő terhet csökkentsük. (Ha nem lesz kijárási tilalom, akkor más-más vasárnapon felkeresem az adott község templomát, s ott mondom el azt az egy magánmisét, amit előtte jelzek a Facebook felületen, illetve majd a helyszínen harangszóval. Ezen szentmisék a rendelet visszavonásáig NEM látogathatóak, de otthon imádkozva megszentelhetjük ezt az időt.)

Egy kivételt említ a püspöki rendelet, a temetés esetét, de az is csak röviden és szűk körben engedélyezett. Amennyiben haláleset történne mégis bármelyik községünkben, a plébánost (Tamás atyát) kell keresni telefonon (30/306-2271).

Magyar nyelvű szentmise közvetítések: https://www.magyarkurir.hu/hirek/hol-es-mikor-kovetheto-elo-szentmise-kozvetites-osszegyujtottuk-lehetosegeket

Német és horvát nyelvű szentmisék közvetítését is igyekszünk összegyűjteni a híveinknek, és arról tájékoztatást adni. A fiatalokat kérjük, hogy türelemmel segítsék idős hozzátartozójukat elboldogulni a technika világában. Köszönjük!

A keresztelők esetében igyekezzünk későbbi (nyári) időpontot keresni. A tavaszi, nyár eleji esküvők esetében kérem az érintett párokat, hogy április elején keressük egymást, látva, hogyan alakul a helyzet.

A tavaszi kemenesaljai kirándulás Richárd atyával elmarad, az ősszel próbáljuk pótolni. A közös keresztutat feketevasárnapon (március 29.) megpróbáljuk interaktív módon megvalósítani, így a hívek otthonukban tudnak majd bekapcsolódni. (Nyilvános keresztút NEM lesz). Péntekenként felvételről hallgassunk, vagy az imakönyvből imádkozzuk majd otthon.

Az áprilisi kórustalálkozó az év második felében lesz megtartva.

A bérmálás kapcsán érdemben még nem tudunk nyilatkozni. Csakúgy, mint a nagyheti és a húsvéti szertartásokról sem. Nagyon kérjük az emberek megértését.

A hittanórákat mind a felsőcsatári, mind a szentpéterfai iskolába járó diákok számára online módon, távoktatásban megtartjuk. Kérjük a szülőket, a gyerekeket, hogy működjenek együtt, kapcsolódjanak be az oktatásba, figyeljék az adott iskola útmutatásait. Köszönjük!

Lelki (telefonos, internetes) beszélgetésre, kétségeikben Richárd atyával mindketten rendelkezésre állunk ebben az időszakban is. Bárminemű ügyben is telefonon, vagy e-mailben keressenek bennünket. Nekünk is be kell tartanunk következetesen az előírásokat, a szabályokat. Most le kell állítani, lassítani az életet, hogy lehessen életünk. Ne közösítsük ki egymást, s ne is bélyegezzük meg a másikat, hanem segítsünk testvéri szeretettel mindenkit, s tartsuk be a szabályokat, a rendelkezéseket, még ha kényelmetlenek is Ez mindannyiunk érdeke! Ajánljuk figyelmükbe a családi beszélgetéseket, játékokat, nagyszülőkkel a napi telefonos kapcsolatot, imádságot, távtanulást, testmozgást, kreativitást, olvasást, plébániánk 10 éves évkönyvének nézegetését, az emlékek felelevenítését, stb., hogy pozitív élményekkel gazdagodjunk általuk.

Nem tudjuk, mit hoz a holnap, a holnapután, az elkövetkező hetek, hónapok. De ha akarunk jobb, nyugodtabb jövőt, azért nekünk már most tennünk kell. Kicsit olyan ez, mint a kertészkedés: itt a tavasz, ültetni, vetni kell, hogy tudjuk majdan aratni, szüretelni.

Tamás atya

Az atya mindehhez hozzátette:

Most vasárnapig (március 22.) a szentmiséink még nyilvánosan lesznek megtartva, ha más rendelkezés nem érkezik a Kormánytól vagy az Egyháztól. Az idősek viszont lehetőleg NE jöjjenek már ezen napokon se.

Szentmisék ezen a héten:
szerda (március 18.), 16.00 Horvátlövő; 17.00 Pornóapáti és Vaskeresztes; 18.00 Szentpéterfa
csütörtök (március 19.): 17.00 Felsőcsatár; 18.00 Szentpéterfa
péntek (március 20.): 16.00 Narda; 18.00 Szentpéterfa
szombat (március 21.): 18.00 Szentpéterfa

A felsőcsatári templomot napközben, lehetőség szerint nyitva tartjuk a rácsig, hogy lelki forrás maradhasson községünknek. Csakúgy, mint a tavaly felújított, szabadtéri Fájdalmas Krisztus szobra, amit annak idején (1711) a pestis járvány emlékére emeltek az ősök.


Látogatási tilalom a felsőcsatári kultúrházban és a könyvtárban

2020. március 17.

Konczér Katalin polgármester a kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel, összhangban a kormányzati intézkedésekkel határozatlan ideig tartó látogatási tilalmat rendelt el a felsőcsatári kultúrházban és a könyvtárban.

A március 16-án kihirdetett látogatási tilalom egyben azt is jelenti, hogy a korábban igényelt teremfoglalásokat se lehet figyelembe venni. Így nem tartható meg a kultúrház klubjában a Pinkamenti Turisztikai, Kulturális és Sportegyesület március 16-ára, keddre meghirdetett közgyűlése, bizonytalan ideig elmaradnak a fitnesz csoport foglalkozásai, továbbá a Rozmaring énekkar próbái és a Biblia-kör közösségi alkalmai is.

Az érintettek megértését kérik.


Szünetel a személyes ügyfélfogadás az önkormányzati hivatalban

2020. március 17.

Határozatlan ideig nem tart személyes ügyfélfogadást a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal és a felsőcsatári önkormányzat – erről közleményben értesíti a lakosságot dr. Scheid Eszter jegyző és Konczér Katalin polgármester.

Az egyes konkrét ügytípusok vonatkozásában – hagyatéki és anyakönyvi ügyintézés, föld-haszonbérleti és adásvételi szerződések kifüggesztése, továbbá szociális ügyek – új eljárásrendet határoztak meg.

Ennek az a lényege, hogy az ügyfelek személyes fogadása kizárólag előre, telefonon történt időpont egyeztetést követően (telefonszám: 94/540-521), a Toronyi Közös Önkormányzati Hivatalban történhet.

A közleményt teljes terjedelmében itt lehet letölteni:

Személyes ügyfélfogadás szüneteltetése


Mától rendkívüli szünet van a felsőcsatári óvodában

2020. március 16.

A kialakult járványügyi helyzetre való tekintettel rendkívüli szünetet rendelt el március 16-ától, hétfőtől határozatlan ideig a felsőcsatári óvodában Konczér Katalin, a település polgármestere.

A polgármesteri döntésről szóló hivatalos dokumentumot itt lehet megtekinteni:


Korlátozások a kormányablakokban és az okmányirodákban

2020. március 16.

A kormányhivatalok a kormányablakokban és az okmányirodákban is korlátozásokat vezetnek be a koronavírus fertőzés terjedésének mérséklése érdekében. A cél, hogy az ügyfélterekben egyszerre a lehető legkevesebb személy tartózkodjon.

A kormányhivatal közleménye:

Az operatív törzs arra kéri a kormányablakok, okmányirodák ügyfeleit, hogy lehetőség szerint időpont foglalással menjenek ügyet intézni, e nélkül csak rendkívül indokolt esetben keressék fel személyesen a kormányablakokat. A kormányablakok hétfőn nyitják meg az új foglalható időpontokat, ezzel párhuzamosan kevesebb olyan ügyfelet tudnak majd fogadni, akik időpontfoglalás nélkül érkeznek. Időpont ügyfélkapuval az idopontfoglalo.kh.gov.hu oldalon, ügyfélkapu nélkül a 1818 ingyenesen hívható telefonszámon foglalható.

A kormányablakokban, az okmányirodákban és más ügyfélszolgálatokon korlátozhatják a bent tartózkodók maximális létszámát. Kérjük ügyfeleinket, hogy az ügyféltereken kívül, egymástól kellő távolságot tartva várják meg, amíg sorra kerülnek.

Az elkészült okmányokat az eddigiekkel ellentétben nem személyesen kell átvenni a kormányablakokban, okmányirodákban, illetve a postán vagy a kézbesítőtől, hanem levélküldeményként a postaládába kézbesítik azokat.

A kormányhivatalok az operatív törzs intézkedéseivel, javaslataival összhangban látják el feladataikat.

Felhívjuk az ügyfelek figyelmét, hogy a 2020. március 12-t követően lejáró, a magyar állampolgárok Magyarország területén hatályos valamennyi hivatalos okmánya a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig érvényes. Az okmányok megújítására jelenleg tehát nincs szükség, azokat Magyarország területén továbbra is használhatják, külföldön azonban nem érvényesek a lejárt okmányok. Azok tehát, akiknek külföldön is érvényes okmányra van szükségük, lejárt okmányaikat meg tudják hosszabbítani a kormányablakokban.

Javasoljuk, hogy az ügyfélkapuval rendelkező állampolgárok elsősorban a megújult magyarorszag.hu oldalon elérhető online ügyintézési lehetőségeket vegyék igénybe. A leggyakoribb 750 ügykörben elérhető az elektronikus ügyintézés (a bejelentkezés ügyfélkapu regisztrációval, elektronikus személyi igazolvánnyal, vagy telefonos azonosítással történik), továbbá valamennyi ügyben lehetőség van a kérelem benyújtására ún. e-papír szolgáltatás használatával (a bejelentkezéshez szintén ügyfélkapus azonosítás szükséges).

Az ügyfélkapuval nem rendelkező ügyfelek számos ügyben postai úton is leadhatják kérelmüket. További információkért keressék fel a kormanyhivatal.hu oldalt, valamint hívják az ingyenesen hívható 1818 kormányzati ügyfélvonalat.


Felfüggesztették a DJP Pont szolgáltatásait a könyvtárban

2020. március 13.

A Digitális Jólét Nonprofit Kft. ügyvezetőjének rendelkezése értelmében március 13-ától, azaz mától szüneteltetik a DJP Ponthoz kapcsolódó szolgáltatásokat szerte az országban, így a felsőcsatári könyvtárban is.

A koronavírus járvány elterjedésének megakadályozása érdekében hozott intézkedés visszavonásig érvényes. A korlátozásról szóló döntést a felsőcsatári kultúrház bejáratánál elhelyezett tájékoztatón is el lehet olvasni.

Íme:


Zárt kapus meccsek következnek – maximálták a résztvevők számát

2020. március 13.

“Tájékoztatjuk a megyei sportegyesületeink képviselőit, hogy március 11-étől visszavonásig zárt kapuk mellett zajlanak a megyei bajnoki labdarúgó és futsal mérkőzések valamennyi korosztályban” – olvasható az MLSZ Vas Megyei Igazgatóságának honlapján.

Az intézkedés tehát érinti a megyei labdarúgó bajnokság másodosztályának Déli csoportjában szereplő Felsőcsatári KSK csapatát, illetve mérkőzéseit is.

Ezen a hétvégén nem vasárnap, hanem szombaton lesznek a tizennyolcadik forduló összecsapásai, amikor is a Felsőcsatár a Szentpéterfa csapatát fogadja délután két órai kezdettel.

Arról, hogy maximum hány személy vehet részt a mérkőzéseken, a labdarúgó szövetség főtitkárának tájékoztatójából derül ki, amit itt lehet elolvasni:

MLSZ főtitkári-tájékoztató-levél-1

A sportvezetők kérik, hogy mindenki tartsa be a korlátozásokat, ugyanis a rendelkezések megszegése és a tájékoztatások elmulasztása súlyos fegyelmi vétséget von maga után.


Naponta többször is fertőtlenítenek a felsőcsatári óvodában

2020. március 12.

Nem vesznek részt tömegrendezvényeken, programokat halasztanak el, naponta többször is fertőtlenítenek – intézkedéseket vezettek be a koronavírus járvány terjedésének megelőzésére a felsőcsatári óvodában.

Kovacsics Györgyné, a felsőcsatári óvoda vezetője az alábbi tájékoztatást tette közzé:

A felsőcsatári óvoda a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben a következő intézkedéseket hozta:

  • 2020. február 24-étől a gyerekek a kézmosást naponta többször folyékony kézfertőtlenítővel végzik, és gyakorolják a helyes kézmosás elsajátítását
  • a gyerekek által használt felületeket (asztal, mosdó, WC) a dolgozók naponta többször fertőtlenítik
  • felhívjuk a gyerekek figyelmét tüsszentéskor, köhögéskor a helyes magatartásra
  • betegségből felépült gyerekek csak orvosi igazolással vehetik újra igénybe az óvodai ellátást
  • a napközben belázasodó gyereket elkülönítjük, amíg a szülő meg nem érkezik érte
  • gyakran szellőztetünk
  • naponta mozgunk a szabad levegőn
  • nem veszünk részt tömegrendezvényeken, elhalasztjuk a tervezett programokat (úszás, hangverseny-látogatás, horvát nemzetiségi óvodai találkozó, kirándulás)

Felsőcsatár, 2020. március 12.

Kovacsics Györgyné

óvodavezető


Járványügyi intézkedések a felsőcsatári általános iskolában

2020. március 12.

Határozatlan ideig tartó intézkedéseket vezetett be szerdán Szegleti Veronika intézményvezető a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskolában a koronavírus járvány elterjedésének megakadályozása érdekében.

Miközben a kormány szerdán kihirdette a koronavírus járvány miatt hazánkban elrendelt veszélyhelyzetet, ami számos tiltást is tartalmaz, az általános iskolák bezárása egyelőre nincs napirenden. Viszont néhány intézkedés szükségessé vált – így Felsőcsatáron is.

Szegleti Veronika intézményvezető az alábbi közleményt juttatta el a szülőkhöz:

Tisztelt Szülők!

Ezúton szeretném tájékoztatni Önöket, hogy a hazánkat is érintő koronavírus-járványra való tekintettel a saját hatáskörömben irányított, illetve engedélyezett, vagy iskolánk által szervezett minden közösségi programot, rendezvényt, ünnepséget, megemlékezést, versenyt a mai naptól határozatlan ideig felfüggesztek, illetve lemondok.

Határozatom a tanítási órákat, szakköröket, tanórán kívüli foglalkozásokat és a tanulószobákat egyelőre nem érintik.

Kérem Önöket, hogy tanulóink egészségének biztonsága érdekében ebben az időszakban a lehető legkevesebbet látogassanak iskolaépületeinkbe! Valamint arra, hogy tájékoztassanak, ha gyermekükkel együtt külföldi látogatást terveztek, vagy valósítottak meg.

Épületeink fertőtlenítése, fokozott tisztítása az ÁNTSZ előírásainak megfelelően történik.

Felsőcsatár, 2020. 03. 11.

Szegleti Veronika

Az intézményvezető kérdésünkre megerősítette, hogy a fentebb bejelentett intézkedések következtében elmarad a péntek reggelre a felsőcsatári kultúrházba meghirdetett március 15-ei megemlékezés. Nem tartják meg az április 8-ára tervezett költészet napi programot, továbbá az április 17-én esedékes testvériskolai találkozót pedig szeptemberre halasztják.


Tájékoztató a koronavírus fertőzésekkel összefüggő eljárásrendről

2020. március 9.

Tájékoztatót jelentetett meg a Nemzeti Népegészségügyi Központ az új koronavírus fertőzésekkel kapcsolatos eljárásrendről és a teendőkről, amit többek között eljuttattak a települési önkormányzatok polgármestereihez is.

A tájékoztatót itt lehet letölteni:

Eljárásrend az új koronavírussal kapcsolatban


Járványügyi intézkedések a templomokban, a szertartásokon

2020. március 5.

A koronavírus járvány megelőzése érdekében hozott intézkedéseket a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia. Mint a kiadott közleményben olvasható, “a ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve léptettük életbe a rendelkezéseket”.

Az intézkedés értelmében

  • kérik a szentmiséken a kézfogás és a nyelvre áldoztatás elhagyását, és a kézbe áldoztatás általánossá tételét;
  • kérik a paptestvéreket, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék a kezüket vírusok ellen hatékony folyékony kézfertőtlenítő szappannal vagy alkoholos kézfertőtlenítővel;
  • a gyóntatóhelyiség legyen rendszeresen szellőztetve, a gyóntatórácsra kérik fólia rögzítését;
  • kérik a szenteltvíztartók kiürítését, azok használatának mellőzését;
  • az egyházi intézményekben, iskolákban, plébániákon az illemhelyiségek mindig legyenek ellátva elegendő szappannal, papírtörülközővel és egészségügyi papírral, továbbá az arra illetékesek tegyék lehetővé a kézfertőtlenítési lehetőséget az épületbe belépők, az illemhelyet, valamint az étkezésre szolgáló helyiségeket használók számára (például szenzoros, alkoholtartalmú kézfertőtlenítőszer-adagoló);
  • kérik a házi betegellátásban résztvevő paptestvéreket, hogy a látogatás előtt és után fertőtlenítsék a kezüket.

A közlemény kitér arra is, hogy amennyiben a hatóság elrendeli a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat a nagy létszámú egyházi rendezvényekre is.


Naprakész járványügyi információk a koronavirus.gov.hu oldalon

2020. március 5.

Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be, hogy Magyarországon két, koronavírussal fertőzött személyt találtak: két iráni egyetemistát ápolnak a betegséggel. Ezzel egyértelművé vált, hogy hazánkban is jelen van a járvány.

A bejelentéssel egy időben elindult a a kormány hiteles és naprakész internetes tájékoztató oldala, amit a www.koronavirus.gov.hu címen lehet elérni.

A weblapon folyamatosan nyomon lehet követni a járvány hazai és nemzetközi terjedésével kapcsolatos adatokat, az aktuális intézkedéseket, a megelőzésre vonatkozó tanácsokat, illetve azt, hogy a tünetek jelentkezése esetén hová lehet fordulni. Ugyancsak innen tájékozódhatnak az állampolgárok a Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs munkájáról, tájékoztatóiról, továbbá a szükséges intézkedésekről.

A csütörtöki kormányfői sajtótájékoztatón a többi között elhangzott az is, hogy egyelőre a szervezőkre bízzák, megtartják-e a közeli hetekben esedékes tömegrendezvényeket és egyéb, több embert vonzó kulturális és sporteseményeket. A kormány a jövő hét elején dönt például arról, lesz-e országos ünnepség március 15-én.

A csütörtök délutáni adatok szerint Magyarországon két fertőzött van. Huszonnégyen vannak karanténban és 230 mintavétel van folyamatban. A világban tegnap estig 3 ezer 268 beteg hunyt el, 95 ezer 748 személy fertőzött meg és 53 ezer 418 tekinthető gyógyultnak.

Ezek az adatok szintén megtalálhatóak és folyamatosan frissülnek a hivatkozott kormányzati oldalon. Érdemes mindenkinek figyelnie a weblapon közzétett információkat.


Tíz pontos figyelmeztetést adott ki a kormány

2020. február 28.

A kormány kiemelten kezeli a koronavírus-járványt, az Operatív Törzs folyamatosan működik – közölte csütörtökön este a Kormányzati Tájékoztatási Központ, amely tíz pontos figyelmeztetést is kiadott a magyar állampolgárok számára.

“Magyarországon továbbra sem tudunk koronavírusos betegről, de sajnos nem zárható ki, hogy ide is megérkezik a vírus, hiszen Magyarországhoz egyre közelebbi országokban megjelent a vírus: a gócpont Észak-Olaszországban van. A járvány megelőzéséhez mindenki együttműködésére és felelősségvállalására szükség van” – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

Ezért kiemelten felhívják a magyar állampolgárok figyelmét a következőkre:

1. A legfontosabb, hogy ne utazzanak fertőzött területekre.

2. Ha mégis megteszi ezt valaki, akkor regisztrálja magát a Konzuli Szolgálatnál, hogy tudjunk róla és el tudjuk érni, ha baj van.

3. Ha valaki fertőzött területről érkezik haza, lehetőleg ne menjen közösségbe és figyelje saját magát. Ha valaki magán tüneteket – láz, köhögés, torokfájás, levertség – észlel, akkor maradjon otthon, telefonon értesítse háziorvosát, vagy hívja az NNK 06 80/277-455, illetve a 06-80/277-456 zöldszámokat.

4. Aki otthon marad, vigyázzon a saját családtagjaira is. Lehetőleg elkülönülve legyen.

5. Kiemelten fontos az alapos kézmosás, különösen minden olyan esetben, ha olyan helyen voltak, ahol sok ember van. Pl. a közösségi közlekedés használata után.

6. A szülők ne engedjék gyermeküket 2 hétig iskolába, ha az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban járt.

7. Azok a munkavállalók is maradjanak otthon, akik az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban jártak. Ebben a cégek, munkáltatók együttműködését is kérjük.

8. Azok az egyetemisták is maradjanak otthon, akik az elmúlt időszakban Észak-Olaszországban jártak.

9. Az is fontos, hogy másokra figyeljünk. Ha bárki, aki maga körül olyan emberről tud – legyen magyar vagy külföldi állampolgár-, aki fertőzött területen járt, kérje meg őt, hogy maradjon otthon és ne menjen közösségbe, telefonon értesítse háziorvosát vagy a zöldszámot.

10. Ha valakinél felmerülne a koronavírus gyanú és beigazolódna, hogy  fertőzött, akkor működjön együtt a hatóságokkal.

Ha mindezt betartjuk közösen, akkor már nagyon sokat tettünk a megelőzésért.

(Kormányzati Tájékoztatási Központ)