A végzős Kiss Eliza kapta az idén a Jó tanuló, jó sportoló díjat
Fekete Gabriella tanítónő kapta Az év pedagógusa, míg a végzős Kiss Eliza a Jó tanuló, jó sportoló díjat a Felsőcsatári Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola szombaton megtartott tanévzáró ünnepélyén.
Nagy-nagy üdvrivalgás és taps fogadta a diáksereg részéről Szegleti Veronika intézményvezető bejelentését, miszerint a 2018/2019-es tanévet bezárja. Ez persze a szombati tanévzáró ünnepélynek csak a végén hangzott el. Addig, amíg a várva-várt mondatig eljutottunk, sok-sok kitüntetés, dicséret és számos díj is megtalálta a gazdáját. Úgy is fogalmazhatnánk: igazi elismerés-özönben volt részük az iskola diákjainak.
De kezdjük az elején!
A Himnusz eléneklése után Éder Korina német, Feigl Iringó horvát és Moór Erik magyar nyelven előadott verse nyitotta az ünnepséget. Aztán Szegleti Veronika intézményvezető köszöntötte a diákságot, a pedagógusokat, a szülőket és az érdeklődőket. A többi között büszkén mondta el, hogy az iskola maradéktalanul eleget tett a mögöttük hagyott tanévben felmerült kihívásoknak. Az intézmény tanulmányi átlaga 4.19 lett, ami kifejezetten jónak mondható. (2016/2017-ben ez a mérőszám 4,09 volt, míg egy évvel később 4,32.) A legjobb tanulmányi eredményt a 2. osztály produkálta (4,67), míg a felsősök közül a hetedikesek eredménye lett a legjobb (4,24). A legjobb magatartású osztály ugyancsak a második volt, a legszorgalmasabbnak pedig az elsősök bizonyultak.
Kiváló teljesítményéért húsz diák kapott az osztályfőnökétől könyvjutalmat a bizonyítványa mellé, míg 15 kitűnő tanuló ingyenes cirkuszjegyet is átvehetett.
Kiváló tanulmányi munkájáért, illetve példás magatartásáért nevelőtestületi dicséretben részesült Derbák Tímea, Glavanovits Marcell, Taschler Dávid és Vörös Hanna (1. osztály), Krancz Rozi, Schmalzel Dóra, Takó Botond, Vincze Panna és Egerszegi Leon (2. osztály), Czeglédi Eszter, Pehm Renáta, Mesterházy Borbála és Hérincs Botond (3. osztály), Pápai Laura, Molnár Erik és Egerszegi Kornél (4. osztály), Gráczer Flóra és Taschler Marcell (5. osztály), valamint Kovács Laura (7. osztály).
Az iskola tanulói az idén is halmozták a tanulmányi, művészeti és városkörnyéki, valamint diákolimpiai sportsikereket, több tárgyból is kiemelkedő helyezést értek el a különféle megmérettetéseken, amiért oklevelet vehettek át az osztályfőnöküktől.
A “Több nyelven egy szívvel iskolánkért közalapítvány” 2011. óta minden évben jutalmazza az intézmény valamely pedagógusát, akit a szülők, a diákok és a pedagógusok szavazatai alapján választanak ki. Az idén Az év pedagógusa cím kitüntetettje Fekete Gabriella tanítónő lett, akinek Schmalzl Frigyes kuratóriumi elnök adta át a díjat.
Huszonegyedik alkalommal osztották ki a Jó tanuló, jó sportoló díjat, amit ezúttal a végzős Kiss Eliza vehetett át.
Az intézményvezető köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen segítséggel hozzájárult az iskola zavartalan működéséhez, a diákok sikereihez. Külön szólt a nyolcadikosokhoz, Kassák Lajos szavait idézve: “Aki elment, az elment, de aki egyszer nálunk volt, az többé soha nem mehet el tőlünk egészen.” Majd emléklapot adott át a végzősöknek.
Aztán elérkezett a várva-várt pillanat, Szegleti Veronika hivatalosan is bezárta a tanévet. Ám, hogy könnyebb legyen az átmenet a vakációba, egyúttal bejelentette, hogy hétfőn megkezdődik az iskolai nyári tábor, aminek a költségeihez pályázati támogatást is kaptak, így a gyerekeknek naponta mindössze száz forint befizetésével tudnak kulturális, művészeti és sportélményeket kínálni napi négyszeri étkezéssel és egy egész napos kirándulással.
A tanévzáró pillanatairól készült képeket itt lehet megnézni.









